Tavaly decemberben Pekingben a Huawei elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, aztán faarccal közölték, hogy Európa kimarad a szórásból. Szerencsére közben fordult a széljárás.

Először is frissítsd fel kicsit az emlékezeted, mert megéri. Itt olvashatod exkluzív cikkünket a Honor 6 Plus pekingi leleplezéséről, ami végül eléggé éhesen hagyott minket, hiszen a kínai cég úgy kihagyta Európát a jóból, mint egy irigy óvodás.

Szerencsére időközben meggondolták magukat, hiszen immár hivatalos, hogy a Huawei minden jóval felszerelt zászlóshajója hamarosan végre felúszik a Dunán. A telefon specifikációit már korábbi cikkünkben említettük, de ha nem akarsz kattintani, akkor itt is végigvesszük a lényegesebb jellemzőket.

A legfeltűnőbb fícsör természetesen a 8 megapixeles párhuzamos sasszem objektív, melynek együttes felbontása 13 megapixel. Az előlapon egy 8 megapixeles kamera garantálja a szelfimániások elégedettségét. A 8+1 magos processzor, a Kirin925 chipkészlet és a 3 GB nagysebességű memória gondoskodik arról, hogy a telefon úgy futtasson egyszerre egy csokornyi alkalmazást, ahogy te a reggeli relax közben a WC-n felcsapod a tavalyi IKEA-katalógust.

A 3600 mAh kapacitású akkumulátor még egy igazi techjóskát is képes lehet végigkísérni egy unalmas napon és bár a két napos üzemidő az igazi hardcore userek számára talán túlzás lehet, a 6 Plus biztosan nem könyörög sírva töltőért a nap végén. Akik nem pörögnek egész nap a telefonjukon, azoknak a Huawei mérnökei készültek egy kis meglepetéssel; a Plus ugyanis akár power bank-ként is üzemelhet, vagyis képes más eszközök töltésére. Nem utolsó sorban a készülék alapból dual-SIM-es, ráadásul mindkét kártya esetében egyidejűleg biztosítja a készenléti üzemmódot.

A margóra még idebiggyesztjük azért azt is, hogy a Plusszal egy időben elérhetővé válik a Honor 4X is, ami mindenben kicsit gyengébb a csúcsmodellnél (gyengébb hardver, csak egy objektív, 2 GB RAM, kisebb akkumulátor), cserébe viszont nem kicsit olcsóbb, így ezt is érdemes lehet megfontolni azoknak, akik nem akarnak feltétlenül atombomba-robbanást szimulálni a telefonjukon.

A sajtóközlemény szerint a telefonok a második negyedévtől lesznek elérhetőek itthon. A pontos ár tekintetében egyelőre még a sötétben tapogatózunk, de Kínában a 6 Plus éppen kétszer annyiba kerül, mint a Honor 6 (tesztünket itt olvashatod). Ezt azért itthon érdemes lesz átgondolnia a forgalmazónak, hiszen hiába veri agyon a készülék a jelenlegi élmezőny összes versenyzőjét, ha árban nem lesz képes alájuk mászni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mutatjuk, hogy festenek zöldre egy folyót Szent Patrik napja alkalmából

Épp egy filléres veterán rakéta nyugdíjazza a méregdrága légvédelmet

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés