Éppen most landolt a szerkesztőségben a Huawei Ascend P7, amely kétségkívül a világ egyik legszebb telefonja. Hamarosan azt is megmondjuk, hogy jó-e.

Az előjelek biztatóak, hiszen a tavalyi év nagy durranásának számító Ascend P6 utódja minden szempontból felnőtt a nagyokhoz: kapunk egy a mai elvárásoknak megfelelő, ötcolos kijelzőt, az eddiginél jóval több belső memóriát (16 GB), 4.0-s Bluetooth-t és egy tisztességes méretű, 2500 mAh-s akksit. Ez utóbbi szerencsére nem tette tönkre a telefon alakját, amelynek 6,5 milliméteres vastagságát még mindig bármelyik anorexiás modell megirigyelné.

A másik jó hír, hogy a kínaiak nem estek túlzásba a csúcskészülékük teljesítményével: az 1,8 GHz-es, négymagos Cortex A–9 proci ugyan elsőre elég karcsúnak tűnik a Samsung vagy a Sony legújabb modelljeihez képest, de a visszafogott teljesítmény egyben azt is ígéri, hogy az elődhöz hasonlóan megint egy kiemelkedő ár-érték arányú telefont kaphatunk, amely eközben valós teljesítményben (értsd: amire egy telefont manapság használni lehet) alig marad el a konkurensektől.

Amitől kicsit félünk, az a kissé tájidegen, alsó-középkategóriás vasakba szánt Mali–400 grafikus csip, bár a P6 -ban található Vivante GC4000 után ezen a téren nincsenek igazán magas elvárásaink. Nagyon várjuk viszont, hogyan muzsikál majd az egyik kedvenc felhasználói felületünk, az Emotion UI a legújabb, 4.4-es Androidon, hiszen ezen a téren a Huawei eddig csak pozitív csalódást tudott okozni nekünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés