Ritka alkalom, amikor olyan telefont tesztelhetünk, ami még nem is létezik, de most kis híján mégis összejött: a Huawei Ascend P7 kívül-belül olyan, mintha a kínaiak az Apple-t beelőzve legyártották volna az iPhone Airt, amit szépen jelez, hogy ennyi lopva odavetett pillantással még egy tesztkészüléknél sem találkoztam. Bár az almás logó kiérdemléséhez egy kicsit még fejlődni kéne, de az ár-érték arányt figyelembe véve a Huawei megint elég magasra tette a lécet.
Hardver
A telefon teljesítménye nagyjából a Nexus 5 szintjén mozog, ami elsőre kicsit meglepő, hiszen a Google telefonjában található Snapdragon 800 proci + Adreno 330 grafikus csip első ránézésre erősebb párosnak tűnik, mint a P7 négymagos, 1,8 GHz-es HiSilicon Kirin 910T procija és Mali–450 GPU-ja, de a benchmark tesztek alapján nincs jelentős eltérés a két telefon teljesítménye között.
Ez a gyakorlatban elég sima működést garantál, a telefont még olyan penge grafikájú játékok sem tudták zavarba hozni, mint az MX Meltdown vagy az Asphalt 8, igaz, utóbbinál legdurvább beállításoknál azért éreztem egy leheletnyi, bár nem zavaró lassulást. A telefon egyébként a legkisebb erőfeszítés hatására is olyan durván melegszik, hogy télen fűteni lehetne vele, de hát ez a 6,5 milliméteres vastagság ára.
Sajnos a multitasking feladatok már több gondot okoznak a hardvernek, a videólejátszóból való kilépés után például rendszeresen érezhető volt a belassulás, ha pedig a háttérben ráküldtem a torrentet is, akkor néha még az ikonok kirajzolása is időbe telt.
Látnivaló
A filmek egyébként gyönyörűen futnak a telefonon, az ötcolos full HD IPS+ kijelzőn igazi élmény videókat nézni. Külön említést érdemel a telefon hangszórója, ami nem csak hangos, de ha a telefont felvesszük az asztalról (vagy kijelzővel lefelé fordítjuk), akkor kifejezetten szép hangja is van. Egy filmet simán meg lehet nézni fülhallgató nélkül is, de ha nem lenne más választásom, akkor talán még zenét is hallgatnék a P7-en, ha biztos vagyok benne, hogy senki sem lát.
Ahogy az a képeken is látszik, a P7 dizájnja egészen briliáns lett – nem hiszem, hogy a közelmúltban láttam ennél szebb telefont, az iPhone-t is beleértve, de a szépségnek is megvan az ára, ez pedig a P7 esetében az, hogy csúszik. De nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem olyan meggyőződéssel, hogy kőművesek bátran használhatnánk lézeres vízszintmérő helyett. A legjobban akkor járunk, ha egyáltalán nem akarjuk lerakni sehova, ugyanis kézbe véve szerencsére egészen más a helyzet, a telefon a tenyerünkben igazi kezesbáránnyá változik, a szupervékony kialakításnak köszönhetően pedig kifejezetten kényelmesen elvan egy kézben is.
Belbecs
Ahogy azt a Huaweiektől megszoktuk, a telót belül is a tökéletes, iOS-szerű letisztultság jellemzi, a 4.4.2-es Androidon is gyönyörű Emotion UI pedig egy egészen új opcióval is bővült: ha unjuk az Apple-dizájnt, akkor egy kattintással átválthatunk az "egyszerű" elrendezésre, amely egy Windows Phone-szerű, csak annál szebb csempés elrendezést takar.
Az alkalmazásokról sok izgalmasat nem tudok mondani, itt azért erősen érezhető, hogy nem egy csúcskategóriás telefonnal van dolgunk, nagyjából az alapból megszokott applikációkat kapjuk váratlan extrák nélkül. Mindenképpen szót kell ejteni viszont a telefonkezelőről, amibe egészen zseniálisan sikerült belezsúfolni mindent, ami a P7 karbantartásához szükséges memóriakezelőtől a nagy fájlok törlésén keresztül a többféle energiatakarékos üzemmódig, ezzel rengeteg időt és energiát takarítva meg a felhasználóknak.
Kamera és egyebek
A telefon kamerája nem teljesen hozta azt, amit egy 13 megapixeles optikától elvárnék, de azért teljesen vállalható képeket készít, szoftveres oldalról viszont annál inkább rendben van a dolog: a panoráma valódi, 360 fokos képeket készít, a DLR nem elcseszi a képet, hanem tényleg hozzáad valamit, a filterek közül pedig néhány annyira jól sikerült, hogy simán kiváltja az utólagos retusálást.
Külön említést érdemel a nyolc megapixeles másodlagos kamera – úgy tűnik, hogy ez közös jellemzője a Huaweieknek, hiszen az előlapi kamera már a P6-ban és a Mate-ben is szokatlanul erős volt, ez a trend pedig a P7-nél is folytatódik, a szelfihuszárok legnagyobb örömére.
Jó hír, hogy az elődhöz képest a P7-be egy jóval nagyobb, 2500 mAh-s akkumulátor került, ami jótékony hatással volt a telefon üzemidejére: játékoknál és full HD filmeknél nagyjából négy–öt órás üzemidővel számolhatunk, normál használat mellett pedig egy–másfél napot is simán ki lehet húzni töltés nélkül. Ez nem kiemelkedő teljesítmény, de nem is kerültem soha olyan kellemetlen helyzetbe, hogy egyszer csak ottmaradtam az árokparton lemerült telefonnal a kezemben.
Adatkommunikációs szempontból a leggyengébb láncszem a wifi-modul, amelynek életképessége nagyjából az én Xperia SP-mel vetekszik, vagyis a lakás másik végéből már alig talál jelet, és ha mégis talál, akkor sem túl nagy meggyőződéssel tartja. Ezt leszámítva az adatkommunikációra nem lehet panasz, LTE-t, 4.0-ás Bluetooth-t és NFC-támogatást is kapunk.
Összegzés
Nem túl erős, nem túl gyenge, nincs telepakolva látványos, de a gyakorlatban sosem használt funkciókkal, az ára pompás, a lekerekített aljához pedig szívem szerint ódákat zengenék. Ha Nexus 5-szintű telefont keresel, akkor mindenképpen érdemes számításba venni.
(Fotó: Bobák Áron)