A Mate 30 Pro szuper kamerát, páratlan dizájnt és nagyon erős procit kapott, de vajon elég lesz-e ez ahhoz, hogy ellensúlyozza, hogy a telefonon nincsen se Gmail, se Google Maps, se semmilyen Google alkalmazás?

Ez volt a kérdés már akkor is, amikor a Huawei szeptemberben bemutatta az új készülékét, ami az első igazi áldozata volt az amerikai kormány kereskedelmi embargójának. A Huawei fekete listára helyezése miatt ugyanis az amerikai cégek nem kereskedhetnek a kínai vállalattal, ez pedig azt eredményezte, hogy a Google augusztusban bejelentette, hogy az alkalmazásaik többé nem lesznek elérhetőek a Huawei jövőben megjelenő telefonjain.

Ez talán még nem is lett volna akkora érvágás, elvégre a Gmailen kívül is vannak remek levelezőalkalmazások, és a Google Maps helyett is lehet találni más térképalkalmazást, azonban a Google Play hiányával a Huawei a legnépszerűbb alkalmazásboltot is elveszítette. Nem véletlen, hogy a Mate 30-at szeptemberben nem is hozták el Európába, hiszen ők is érezték, hogy ennek így nem sok értelme lenne, mostanra viszont a Huawei kidolgozott egy tervet a Google nélküli életre.

Ennek a központi eleme a HMS (Huawei Mobile Services), amiről korábban a Rakétán már írtunk, és a cég állítása szerint hamarosan tökéletesen képes lesz pótolni a Google hiánya miatt kieső alkalmazásokat. Az AG jelzéssel érkező telefonok központi eleme az App Gallery, vagyis a Huawei saját alkalmazásboltja, amire a cég az elmúlt hónapokban hatalmas erőket mozgósított, hogy sikerüljön feltöltenie a hiányzó alkalmazásokkal. A paletta most még közel sem teljes, a Facebookot például csak a hivatalos oldalról beszerezhető APK fájl letöltésével tudjuk telepíteni, néhány programot pedig egyelőre csak úgy tudunk "beszerezni", ha átmásoljuk az előző androidos telefonunkról, de az alkalmazások száma napról-napra bővül.

A Huawei ígérete szerint ezek a kényelmetlenségek később teljesen meg fognak szűnni, és mivel a térképalkalmazásukhoz sikerült megszerezniük az egészen jó nevű Tomtomot, még működőképes is lehet az elképzelésük. Hogy így lesz-e, az a jövő zenéje, ezért most nézzük inkább, hogy mit tud az új telefon.

A bemutatón csak néhány perces nyomkodásra volt lehetőségünk, de néhány fontos dolgot azért így is meg tudtunk állapítani.

A Mate 30 Pro baromi jól néz ki

A Huawei nem találta fel a spanyolviaszt, de néhány érdekes újítással sikerült elérniük, hogy az új telefonjuk mégis kiemelkedjen a mezőnyből. A szeptemberi bemutató alapján azt gondoltuk, hogy a telefon leglátványosabb eleme a hátlapi kamera lesz, ami talán az egyetlen szépnek mondható megoldás arra, hogyan lehet elhelyezni négy darab kamerát egy telefon hátlapján. Élőben viszont kiderült, hogy ennél is látványosabb a telefon Infinity Display kijelzője, ami a két oldalán "lefolyik" a készülékről, eléggé futurisztikus hatást keltve.

A virtuális gombok működnek

Ehhez azt is ki kellett találni, hogy hova rakják a telefon oldalán levő gombokat, amire a Huawei azt találta ki, hogy sehova. Ezt virtuális gombokkal pótolták, ami a tapasztalataink szerint igencsak jól működik: a virtuális hangerő gombot két koppintással tudjuk előhívni, ezután pedig a telefon oldalán csúsztatva az ujjunkat növelhetjük vagy csökkenthetjük a hangerőt. Ez a megoldás határozottan jobbnak tűnik, mint a fizikai hangerőgomb, az pedig már csak extra, hogy a Huawei szerint ugyanezeket a virtuális gombokat játékoknál is használhatjuk.

Az okos elforgatás tényleg okos

Szintén újszerű megoldás az okos elforgatás, amivel a telefon érzékeli, hogy hol van a fejünk a kijelzőhöz képest, és csak akkor forgatja el a képet, ha tényleg szükség van rá. Akkor viszont elforgatja, vagyis ha a telefont letesszük az asztalra, a képet akkor is annak megfelelően jeleníti meg, hogy melyik oldalról nézzük a telefont. Nem volt lehetőségünk kipróbálni, de ugyanilyen elven működik a Mate 30 Pro másik újdonsága, a privát nézet is, ami érzékeli, ha rajtunk kívül valaki más is látja a kijelzőt, és automatikusan elrejti az érzékeny információkat.

A kamera még mindig szuper(nek tűnik)

Kicsit próbálgattuk a telefon kameráját is, ami jó ideig vezette a mobiltelefonok kameráját értékelő DxOMark listáját, és bár ilyen körülmények között természetesen nem tudtunk minden lehetőséget kipróbálni, de azt azért elég biztosan állíthatjuk, hogy a két 40 és egy 20 megapixeles kamerával, valamint 3D ToF mélységérzékelős szenzorral felszerelt telefonnak sikerült fejlődnie a tavalyi Mate 20-hoz képest.

A Mate 30 Pro természetesen nem csak ebben lépett előre, például erősebb Kirin 990 proci került bele, a Huawei állítása szerint javult a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó is, az akksi kapacitása 4500 mAh-osra nőtt, valamint 40 wattos gyorstöltésre és 27 wattos vezeték nélküli töltésre is képes.

A Huawei Mate 30 Pro mától előrendelhető a Huawei weboldalán 345 ezer forintért, amihez egy Watch GT 2 okosórát és hat hónapos kijelzőbiztosítást is adnak ajándékba. Boltban január 28-tól lesz kapható, kizárólag a Huawei üzleteiben.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés