Lehet, hogy a hamarosan érkező Mate 30 bemutatója kicsit felemásra sikeredik.

A hónapok óta szivárgó pletykák alapján nem tűnt kérdésesnek, hogy az idei Mate-széria, élén a Mate 30 Próval megintcsak az év egyik legjobb telefonja lesz, azonban a Huaweivel szembeni amerikai intézkedések és a Google keresztbe húzhatja a kínai cég számításait.

Bár eddig csak azt lehetett hallani, hogy a Huawei mentességet kapott az embargó alól, amit a lejárta után újabb kilencven napppal meghosszabbítottak (sőt, egyszer már azt közölték, hogy fel is oldották), a Google szerint ez csak a már korábban kiadott készülékekre vonatkozik. Ez pedig azt jelenti, hogy a Mate 30-ról hiányozhatnak majd a Google szolgáltatásai, vagyis

nem lesz rajta se Gmail, se Google Play.

Erre azért még ne vegyünk mérget, hiszen amióta az amerikaiak tiltólistára tették a Huaweit, rengeteg rémhírt lehetett hallani arról, hogy ez milyen rosszul érinti majd a céget, de ezekből eddig sem valósult meg semmi.

A Huawei egyébként felkészült a legrosszabbra is, és kifejlesztettek egy saját oprendszert, de a Mate 30-nál nem ezt tervezik használni.

Hoppá, nem Android fog futni a Huawei következő telefonján!

Igaz, a Harmony OS egyelőre csak a kínai piacra szánt Mate 30 Lite-okban fog megjelenni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve