A mai világban szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy gyártó olyan telefont dobjon piacra, aminek nincs komolyan vehető ellenfele, de a Huaweivel nemrég megtörtént ez a csoda: a Mate 9 mindenféle ellenállás nélkül masírozhatott be a magyar piacra. Igaz, erre alaposan rá is szolgált.

A Huawei telefonja gyakorlatilag azelőtt megnyerte a versenyt, hogy egyáltalán felállt volna a startvonalra, hiszen legnagyobb ellenfelét - hogy úgy mondjuk - kizárták a döntőből, míg az LG a V20-at el sem hozta Magyarországra (és ugyanígy tett a Google is a Pixel XL-lel).

Emiatt a Huawei egyik szeme nevethet, a másik viszont biztosan sír, hiszen a Mate 9-cel egy olyan kivételesen jó telefont tettek le az asztalra, amivel minden esélyük meg lett volna, hogy nyílt sisakos küzdelemben is legyalulják a konkurenciát.

A kínai gyártó éveken keresztül követte azt a stratégiát, hogy a többieknél kicsit olcsóbban gyártottak kicsit visszafogottabb teljesítményű, de azért még bőven csúcskategóriás telefonokat, ebből viszont a Mate 9-nél már semmi nem látszik: a full HD felbontású kijelzőt leszámítva (ami a mai csúcstelefonoknál már jellemzően inkább QHD szokott lenni), a telefon minden területen felveszi a versenyt a hasonló készülékekkel, sok tekintetben pedig felül is múlja őket.

Kiváló üzemidő

Ilyen például a telefon üzemideje, amit általában a teszt végén említenénk meg egy félmondatban, a Mate 9 viszont olyan kiemelkedőt nyújt ezen a téren, amit muszáj kiemelnünk.

Nagyjából a butatelefonos időkben fordult elő velünk utoljára, hogy ennyire nem izgultunk miatta, hogy a telefonunk lemerül-e a nap végére. Ötven százalékos töltöttséggel még nyugodtan nekivághatunk a napnak, normális használat mellett (ami magában foglal jó néhány óra mobilnetezést, zenehallgatást stb.) a telefonban estére, sőt, másnapra is marad elég kraft.

A idegeink teljes nyugalmát a Super töltés biztosítja, amivel másfél óra alatt csontra feltölthető a telefon, de alacsony töltöttség esetén akár tíz perc alatt is lophatunk magunknak plusz 15%-nyi akksit. Csak gondolj bele, mennyire kényelmes, amikor nem kell előző éjszaka rákészülnöd, hogy a telefonod másnap reggelre fel legyen töltve, hanem éppen elég, ha indulás előtt negyed órával rádugod a töltőre.

Gyors, gyorsabb, Mate 9

Szintén sikerült kiemelkedőt alkotni a telefon teljesítményében, amiben az Antutu benchmarkkal végzett mérések alapján a Mate 9 befogta az olyan gyártókat, mint a Samsung vagy az LG - mindezt a Huawei saját gyártású, Kirin 960 procijával, ami mellé 4 GB RAM-ot pakoltak a telóba. A telefon elsősorban a grafikus kártya teljesítményében és a memória jobb kihasználásában fejlődött a szintén tavaly bemutatott P9-hez képest, de a CPU is erősebb, mint a Huawei kisebbik csúcstelefonjában. Külön technológiai bravúr, hogy a telefon sokkal kevésbé melegszik, mint bármelyik másik csúcskategóriás teló, amivel az elmúlt időszakban találkoztunk.

A puszta számoknál viszont valamivel fontosabb, hogy a Mate 9 még más csúcstelefonokhoz képest is kifejezetten gyorsnak tűnik, amit számszerűsíteni persze nem nagyon tudnánk, de a különbség azonnal világossá válik, amikor a Mate 9 után a kezedbe veszel egy másik telefont.

Kényelmes óriás

Külön említést érdemel még az ujjlenyomat-olvasó, ami megdöbbentően gyorsan és pontosan végzi a dolgát: a telefon hátulján található szenzor azonnal kézre áll, ahogy felveszzük a Mate 9-et, és bármilyen szögben tartjuk az ujjunkat, a pontossága közel 100%-os. Az ujjlenyomat-olvasó emellett néhány extra kényelmi funckiót is biztosít, ha például lefelé húzzuk rajta az ujjunkat, akkor egy mozdulattal elérhetjük az értesítési panelt, ami egy 5,9 colos kijelzőjű telefonnál már jóval kényelmesebb, mintha mindig a kijelző tetejéig kéne nyújtózkodnunk.

A telefon egyébként a hatalmas kijelző ellenére sem kezelhetetlenül nagy, köszönhetően a meglehetősen vékony keretnek, ami a telefon oldalain olyan vékony, hogy szinte eltűnik (bár ebben van egy kis optikai trükk is, nevezetesen a kijelző szélén végigfutó fekete csík, ami lezárt képernyőnél olyan hatást kelt, mintha a képernyő része lenne). A Mate 9 méretei nagyjából megegyeznek a nagyobbik iPhone-éval, ráadásként a Huawei telepakolta a telót olyan kényelmi funkciókkal, mint mondjuk az egykezes használat, amit az ujjunkat az alsó kezelőgombokon végighúzva érhetünk el.

Profi fotós

A Huawei már a telefon dobozán is büszkén hirdeti, hogy a Mate 9-ben Leica kamerák vannak, és bár hasonlót már láthattunk a P9-nél is, az új telefonnál sikerült még egy kicsit magasabbra rakni a lécet: a hátlapon található két kamerából a színes maradt 12 megapixeles, a fekete-fehér kamera felbontása viszont 20 megapixelesre nőtt, így még részletgazdagabb képeket kapunk.

A fotós szoftver is nagyon pöpecre sikerült, a manuális módtól kezdve a time-lapse felvételig mindent megtalálunk benne, ami csak eszünkbe juthat. A mi kedvencünk ezek közül a Honor 8-nál már látott éjszakai mód, amivel egészen zseniális fotókat lőhetünk tök sötétben is, igaz, a több másodpercig tartó exponálás miatt ehhez szükségünk lesz egy állványra is.

Hogy mondjunk valami negatívumot is a Mate 9-ről: sajna a Huawei hiába hirdette büszkén, hogy a telefon az egyik első "Daydream-ready phone" a piacon, vagyis kompatibilis lesz a Google virtuálisvalóság-szemüvegével, azt valahogy mindig elfelejtették hozzátenni, hogy ez csak a QHD felbontású, AMOLED-kijelzővel érkező Pro modellre (valamint a Porsche Design modellre) vonatkozik, a sima Mate 9 viszont (valószínűleg a full HD felbontású LCD kijelző miatt) nem részesül ebben a kegyben.

A legjobb

Ez persze önmagában nem sokat von le a telefon tökéletességéből, aminek ráadásul az ára sem barátságtalan: a Mate 9 a nagyobb elektronikai boltokban kétszázezer forint körül kapható, amivel jócskán sikerült a Samsung alá licitálni. Ár-érték arányról viszont ebben az esetben nem is érdemes beszélni, hiszen a Huawei telefonja nem csak az ára miatt érdemli meg a "kiváló" jelzőt: a Mate 9 összességében is a jelenleg kapható egyik legjobb telefon, amivel a Huawei végleg beiratkozott a legnagyobbak közé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés