Miután Mate 9-cel sikerült nagyjából minden téren beérni a konkurenciát - sőt, sok szempontból rögtön le is hagyni - a Huawei következő csúcstelója, a P10 már teljes joggal pályázhat arra, hogy idén ez legyen a legjobb telefon a piacon. Egy állítólagos képünk már van a trónkövetelőről.

Ez alapján pedig a Huawei a P10 Plusnál is beveti a Mate 9 Porsche Design 5,5 colos hajlított kijelzőjét, és hogy a telefont senki se tudja megkülönböztetni a Samsung Galaxy S7 edge-től, az ujjlenyomat-olvasó a telefon elejére kerül.

De nem csak az ujjlenyomatunkkal jelentkezhetünk majd be a telefonba, hiszen a P10-ben lesz írisz-szkenner is, a duál kamera viszont marad 12 megapixeles. Ez némileg meglepő (mármint ha tényleg így lesz), ugyanis a Mate 9-ben a fekete-fehér kamera már 20 megapixeles volt.

A P10 minden bizonnyal teljesítményben is felveszi majd a versenyt a konkurenciával, hiszen a telóban egy Kirin 965 proci lesz (aminek elődje, a Kirin 960 lazán felvette a kesztyűt a Snapdragon 820-szal), valamint modelltől függően 6 vagy 8 GB RAM és 128 vagy 256 GB tárhely.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés