A Huawei szakított a hagyományokkal, és az olcsóbb kistesót több mint egy héttel a csúcstelefon érkezése előtt bemutatta, egyfajta előhírnökként.

De mit üzen a hírnök? Nos, leginkább azt, hogy nagyon bízunk a P20 Pro kamerájában, mert a P20 Lite nem nagyon okozott meglepetést, sőt, mintha valahol már láttuk volna.

Egész pontosan tavaly ősszel, csak akkor még Mate 10 Lite néven futott. Az ár-érték arányban egyébként kitűnő telefon idő közben átöltözött, és felkapta az iPhone X divatos köntösét, aminek következményeként a kijelzője kicsit megnyúlt: immár 2280x1080 pixelben gyönyörködhetünk az 5,84 colos kijelzőn, igaz, cserébe a kamera kissé belóg a képernyő tetejébe.

A P20 Lite-on már a legújabb, nyolcas Android fut, de a ruha és az operációs rendszer alatt tulajdonképpen ugyanaz a vas van, mint a Mate 10 Lite esetében: Kirin 659 proci, 4 GB RAM és 16+2 megapixeles duál kamera.

Ezt persze mi egyáltalán nem bánjuk, hiszen a Mate 10 Lite egy igen jól eltalált telefon volt, ami kedvező áron foltozta be a középkategóriás és csúcstelefonok között tátongó lyukat. Ugyanakkor sanszos, hogy a Huawei saját magát fogja lenyomni, hiszen a P20 Lite ára Magyarországon elvileg 110 ezer forint felett fog kezdődni (Európában 369 euróért kerül boltokba), miközben egy kártyafüggetlen Mate 10 Lite-hoz már 90-100 ezer forint között hozzájuthatsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés