A Huawei rendhagyó bemutatón, a járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött leplezte le a legújabb csúcstelefonjait, a P40-et, a P40 Prót és a P40 Pro Plust, amik a tavalyi modellekhez képest számos téren tartogatnak újdonságokat: erősebb proci, jobb kamera, fejlettebb ujjlenyomat-olvasó került az új modellekbe, amik mindegyike 5G-vel és Wifi 6-tal érkezik.

Ahogy megszokhattuk, a processzor nem változott az ősszel bemutatott Mate-hez képest, vagyis a P40-ekben is ugyanazt a Kirin 990 chipsetet találjuk, egy fontos változással: az új telefonok mindegyike tartalmazza az 5G-s modult, vagyis a Samsung Galaxy S20 szériához hasonlóan a P40 is csak 5G-s verzióban lesz elérhető.

Az egyelőre a P40-széria csúcsát képviselő P40 Pro emellett 6,58 colos, 2640x1200 pixeles és 90Hz-es képfrissítési kijelzőt kapott, aminek előnyei főleg scrollozásnál, vagy azt ezt támogató filmeknél, játékoknál fog megmutatkozni. A Huawei szerint a magasabb képfrissítés nem fogja érdemben befolyásolni a telefon üzemidejét, amiről a 4200 mAh-os akksi gondoskodik. A telefont 40 wattos gyorstöltéssel és 27 wattos vezeték nélküli töltéssel is ellátták, emellett lesz lehetőségünk fordított töltésre is, vagyis az erre alkalmas eszközöket a telefonra helyezve is tölthetjük.

Kamera

A P40 Pro sokat fejlődött a kamera terén is, hiszen a telefonban immár egy 50 megapixeles főkamerát, egy 40 megapixeles nagy látószögű kamerát és egy 12 megapixeles telefotó lencsét találunk, ami 5x-ös optikai, 10x-es hibrid és 50x-es digitális zoomra képes. A négy tagból álló hátlapi kamerarendszert emellett egy mélységérzékelő szenzor teszi teljessé. A Huawei szerint az új telefont a piac legnagyobb, 1,33 inches szenzorával látták el, aminek a képminőség mellett elsősorban az éjszakai fotóknál lesz jelentősége, akár 51200-as ISO-érzékenységre is képes. Újdonság, hogy a főkamera mellett immár a telefotó lencse is RYYB pixelkiosztású szenzort kapott, ami a Huawei szerint kiemelkedő fényérzékenységet biztosít.

A kínai gyártó tovább fejlesztette a mesterséges intelligenciát is, ami például a képstabilizálásnál jöhet nagyon jól: a bemutató alapján az optikai és a mesterséges intelligenciával működő képstabilizátor együttesen sokkal jobban kiegyensúlyozzák a képet még maximális nagyítás mellett is, emellett nem elhanyagolható szempont, hogy a digitális zoom képminősége is sokat javult. A mesterséges intelligencia máshol is hasznos lesz, ugyanis a Huawei szerint képes eltüntetni a fotókról a tükröződést, az árnyékolást, emellett kiszűri a háttérben elhaladó embereket, de még az érzelmeket is képes felismerni.

A telefonban fotós/videós szempontból emellett is számos érdekességet találunk, ezek közül talán a leglátványosabb, hogy a Mate 30 Pro után a P40 Pro is képes a másodpercenként 7680 képkockát rögzítő szuperlassításra, ami a Huawei szerint ilyen videók rögzítésére ad lehetőséget:

Videós szempontból újdonság a Rack Focus, vagyis a valós idejű fókusztávolság, aminek használatával kis mélységélességnél videózás közben is váltogathatjuk, hogy az előtér vagy a háttér legyen éles, valamint az Audio Zoom, amivel kiemelhetjük a számunkra fontos hangokat a környezeti zajok közül. A P40-széria videókat amúgy 4K-s felbontásban 60 fps sebességgel tud rögzíteni.

Adatkapcsolat

Ahogy a cikk elején említettük, a telefonok mindegyike 5G-adatkapcsolattal érkezik, de legalább ilyen fontos, hogy már megtalálható bennük a legújabb Wifi 6 szabvány, ami a cég állítása szerint 2400 mbps maximális adatátviteli sebességet tesz lehetővé. Szintén hasznos újításnak tűnik a Dual GPS, ami negyven centiméteres pontosságú helymeghatározást tesz lehetővé, így akár azt is le tudja követni, ha sávot váltunk az autóval.

Huawei P40

A sima P40 a Prótól annyiban különbözik, hogy kisebb, 6,1 colos és 2340x1080 pixeles felbontású kijelzőt kapott, emellett meg kell elégednünk 128 GB tárhellyel, 3800 mAh-os akksival és 22,5 wattos gyorstöltéssel. A kamera oldaláról ebben a modellben az 50 megapixeles főkamera mellett egy 16 megapixeles nagy látószögű objektívet valamint egy 8 megapixeles telefotó lencsét találunk, ami 3x-os optikai, 5x-ös hibrid és 30x-os digitális zoomra képes. A telefonból hiányoznak az olyan finomságok, mint mondjuk a fentebb említett szuperlassítás funkció, de teljesítményben, adatkapcsolatban ugyanazt hozza, mint a P40 Pro.

És ez még nem minden

A Huawei az igazán nagy durranást kicsit későbbre tartogatja, ugyanis a P40 széria zászlóshajója, a P40 Pro Plus csak a másik két modellnél később kerül a boltokba. A várhatóan májusban érkező telefon a P40 Prónál is brutálisabb kamerarendszert kap dupla telefotó lencsével, ami 10x-es optikai és 100x-os digitális zoomra képes. Az 55 wattos gyorstöltéssel és 30 wattos vezeték nélküli töltéssel ellátott telefon 12 GB RAM-ot és 512 GB tárhelyet kapott, a kijelzője pedig 6,7 colos és 120Hz-es képfrissítési rátára képes.

Aki követi a Huaweiről szóló híreket, nem fog meglepődni rajta, hogy az új telefonok HMS-sel érkeznek, vagyis ugyan a telefonokon Android 10 operációs rendszer fut, azonban hiányoznak belőlük a Google alkalmazásai, mint a Google Play alkalmazásbolt, a Térkép vagy a Chrome. Az amerikai kereskedelmi embargó által előidézett helyzetet a Huawei azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy gőzerővel kezdte fejleszteni a saját ökoszisztémáját (ez volna a Huawei Mobile Services), ami ugyan még nem tart ott, ahol a Google, de napról-napra jönnek ki rá az új alkalmazások, fejlesztések.

Árak, elérhetőség

A telefonok közül a P40 és a P40 Pro április 6-tól lesz kapható 288 valamint 395 ezer forintos áron, a P40 Pro Plus pedig várhatóan június végén érkezik, és 490 ezer forintért lehet majd beszerezni.

Kövesd a Rakétát, a Player jövőmagazinját!

Tavaly év végén startolt el a Player új magazinja, amiben kiemelten foglalkozunk a legérdekesebb technológiai és tudományos újdonságokkal, az autózás jövőjével, a megújuló energiával, a klímakérdéssel, és még számtalan olyan izgalmas trenddel, ami a következő években meghatározó lehet. Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés