Nem viccelünk, brutális vérengzés várható egy hét múlva.

A kínai gyártó ugyanis május 31-én mutatja be az új csúcskészülékét, az Mi 8-at, amiről annyit már biztosan lehet tudni, hogy ezúttal nem csak a szuper árával fog kitűnni a felsőkategóriás készülékek népes táborából. A telefon az eddigi infók alapján egy igazi fenevad lesz, olyan technológiákkal, amik androidos telefonoknál teljesen egyedülállónak számítanak.

Az egyik ilyen a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, amivel eddig csak a Vivo és a Huawei büszkélkedhetett, ám a Vivo X20 Plus és a Huawei Mate RS egyelőre elég nehezen hozzáférhetők a halandó emberek számára (pláne Európában). Az Mi 8 viszont remélhetőleg az lesz, és a most kiszivárgott videó alapján a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó abszolút készen áll arra, hogy átvegye a hagyományos ujjlenyomat-olvasók szerepét.

A másik nagy dobás a 3D-s arcazonosítás lehet, ami eddig kizárólag az iPhone X-ben volt elérhető, az androidos telefonok közül viszont az Mi 8 lesz az első, amiben megjelenik. A telefonban emellett természetesen a legújabb Snapdragon 845 proci lesz 6 vagy 8 GB RAM-mal és duál hátlapi kamerával.

Ami igazán megdöbbentő, hogy egy kiszivárgott fotó alapján a telefon még így is hihetetlenül olcsó lesz, a 6 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel érkező modell 370 euróba, a 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel ellátott telefon pedig 420 euróba fog kerülni, vagyis feleannyiba se, mint az iPhone X.

(A nyitókép csak koncepció).

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés