Elmondjuk, mit lehet tenni, hogy a belső órád ne mondjon nemet egy másik időzónára.

A jetlag lényegében azt jelenti, hogy a belső órád, azaz a cirkadián ritmusod és az aktuális időzóna nincsenek egy hullámhosszon. Például ha New Yorkból Tokióba repülsz, ott épp alváshoz készülődnek az emberek, miközben a tested még csak a reggeli kávé után kiált, ami nem is csoda, hiszen a szervezeted szerint még csak most indul a nap.

A jetlag akkor üt be igazán, amikor rövid idő alatt több időzónát is átlépsz, és a belső órád nem tudja, merre van az előre. A leggyakoribb tünetei: fáradtság, álmatlanság, reggeli kábultság, nyűgösség, ingerlékenység, de akár hányinger vagy étvágytalanság is jelentkezhet. Mivel a belső órád befolyásolja a hangulatod, a teljesítményed, a hormonháztartásod, az anyagcseréd és még az immunrendszered is, ha borul, te is borulsz vele együtt.

Sok mindentől függ, hogy ez meddig tart, de az utazás hossza kulcsfontosságú. Egy Budapest–London repülés egyetlen óra eltéréssel még nem hozza zavarba a szervezeted, de egy kontinenseken átívelő út már képes simán földhöz vágni. A Sleep Foundation amerikai nonprofit szervezet szerint minden átlépett időzónához nagyjából egy–másfél nap kell, mire a tested alkalmazkodik. Vagyis ha négy időzónát ugrasz át, akkor négy–hat napig is eltarthat a nyűglődésed, de van, akinél ez akár hetekig elhúzódhat.

És hogy lehet megelőzni jetlaget?

Jobb megelőzni, mint tűrni/szenvedni tőle. Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) szerint érdemes már pár nappal az indulás előtt elkezdeni áthangolni az alvásidődet az új időzónához.

Ha nyugat felé mész, feküdj le később, ha pedig kelet felé, akkor korábban!

Ha teheted, érkezz (néhány nappal) korábban a célállomásra, hogy legyen időd akklimatizálódni – főleg, ha fontos dolgod lesz, ahol nem árt, ha formában vagy!

Hogyan szabadulj meg a jetlagtől, ha már benne vagy?

Ha már benne vagy a jetlag mocsarában, ne aggódj, van néhány trükk, ami visszahozhat az élők közé:

  • Hidratálj rendesen! A víz nemcsak a túléléshez, de az időzónák átvészeléséhez is kulcs. Az alkohol és a koffein viszont inkább hátráltat, mint segít.
  • Felejtsd el a nappali szunyókálást, vagy ha nagyon muszáj, maximum 20 percre dőlj le, de semmiképp se közvetlenül lefekvés előtt!
  • Mozog egy kicsit! Egy laza séta a friss levegőn az új helyen, lehetőleg napfényben, sokat dobhat a helyzeteden.
  • Figyelj az étkezés időzítésére! Egy 2023-as kutatás szerint rengeteget számít, ha az új időzónád szerint étkezel – főleg egy kiadós reggeli segíthet újraindítani a belső órád, ami gyorsan helyreteszi a tested.

(Forrás: IFL Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Tudod, mi történik, ha valaki meghal a repülőn?

Bár nem túl gyakori, de repülőgép fedélzetén, azaz repülés közben bekövetkező halálesetek sajnos azért előfordulnak. Ilyen esetekre van egy protokoll.

Miért pont az a négy elnök került a Rushmore-hegyre?

Nemcsak egy sziklába vésett műalkotás, hanem a nemzet történetének kőbe faragott lenyomata is.

Van egy tó a Mexikói-öböl mélyén, ami mindent elpusztít, ami beleesik

A kétségbeesés pezsgőfürdőjeként emlegetett tó egyfajta csapdaként működik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor egy virtuális sárkány segít a gyógyulásban – Te is részese lehetsz!

Valóra vált álom lehet az iOS 19 egyik funkciója az iphone-osoknak

Budaörsön van a világ egyik legokosabb autópálya-szakasza

További cikkeink a témában