Látványos.

A németországi Max Planck Társaság biokémiai laborjának egyik osztályvezetője, Markus Reichstein egy igazán érzékletes animációt készített arról, ahogy az évszakok változásával a növények belélegzik (megkötik) és kifújják (kibocsátják) a szén-dioxidot, vagyis arról, hogyan lélegzik a Föld egy év leforgása alatt – az animáció műholdas megfigyelések és több száz szén-dioxid-megfigyelő állomás adatai alapján készült el, mutatjuk is:

Észak-Amerikában és Európában például elég látványosan mutatkozik meg bolygónk lélegzése az évszakok előrehaladtával, ami a sivatagi régiók esetében – azok ritka növényzete miatt – egyáltalán nem látszik. Hozzátennénk, hogy a Föld tüdejének is nevezett Amazonas esőerdőinél csak azért nem észlelhető annyira kiemelkedően bolygónk légzése, mert kevésbé jelenik meg a ciklikusság, hiszen egész évben közel hasonló ütemben köti meg és bocsátja ki a szén-dioxidot.

A Föld tüdeje már több szén-dioxidot bocsát ki, mint amennyit elnyel

Korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez.

(Forrás: Live Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Pontosan így visszük pusztulásba az egyetlen helyet az univerzumban, ahol élhetünk

A háttérzene még dermesztőbbé teszi az amúgy is meghökkentő adatokat felvonultató animációt.

A vegyi szennyezés túllépte az emberiség számára biztonságos határértéket

Az ember által okozott változások egyszerűen kilökik a Földet az elmúlt tízezer év stabil környezetéből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés