Nemrég bemutattuk azt a projektvideót, amelyben egy hatalmas méretű repülő jármű felemelkedik a tűzhöz, hogy a tűzoltók sokkal közelebbről, hatékonyabban szállhassanak szembe a pusztító lángokkal.

Ez is egy módja lenne a drónok hasznosításának tűz esetén, ugyanakkor van itt egy másik projektvideó is, amely már sokkal merészebb és automatizáltabb elgondolást tár elénk.

Lényegében itt már nem tűzoltásról, hanem szigorúan véve életmentésről van szó.

A drón gyakorlatilag egy mozgósítható egység volna, amely először lokalizálná a tűz helyét, majd azt, hogy vannak-e túlélők az adott épületben. Ez után pedig akcióba lépne.

Jason Bourne-módra a lehető legrövidebb idő alatt megkeresné az adott szobába a bejáratot, majd ezek után csak az volna a dolga, hogy az épület ablaka előtt várja a lángok elől menekülő túlélőket, majd némi szerkezetváltást követően egy hatalmas hálóval elkapja őket. A projekt akár működhetne is a jövőben, bár ehhez egy összehangolt akció és általános szemléletváltás szükséges, hiszen hiába is várja a drón a bajba jutott embert, ha ő nem tudja, hogy gyakorlatilag az ablak előtt jön a felmentősereg; és nem csak végső elkeseredettségében álldogál az ablak előtt, hogy esetleg leugorjon minden mindegy alapon.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.