Igen, pont úgy, ahogy gondolnád, azaz megpróbálják elsüllyeszteni - emberekkel a fedélzetén. Eléggé hajmeresztő élmény lehet.

A hangzatos nevű Thunder Child elméletben elsüllyeszthetetlen, de ugye mind ismerünk olyan hajót, amit elsüllyeszthetetlennek kiáltottak ki, aztán mégis blugy-blugy, szóval az építő Safehaven Marine nem bízta a véletlenre a dolgot, és élesben is kipróbálták, mit bír a bárkájuk.

Ehhez kölcsönvettek egy hatalmas darut, amire rákötözték a hajót, aztán egyszerűen befordították a vízbe. Miután a Thunder Child minden erőlködés nélkül visszafordult, a kísérletet megismételték, de immár emberekkel a fedélzetén.

Ezek után már kevéssé meglepő, hogy a multifunkciós hajó a viharos tengeren is úgy szeli a hullámokat, mint kés a vajat, miközben a két darab ezer lóerős Caterpillar motorjával akár 120 km/h-s sebességre is tud gyorsulni.

Az utasok ebből mit sem érzékelnek, hiszen a szénszálas versenyülések mind önálló felfüggesztést kaptak, szóval kis túlzással akár pezsgőt is bonthatsz utazás közben, mégsem lesz belőled Senna. A Safehaven Marine amúgy eléggé meredek ötletekkel is előállt a hajó funkcióját illetően: ha a megrendelő úgy akarja, akár arra is van lehetőség, hogy egy távirányítású, 12.7 mm-es géppuskát telepítsenek a fedélzet alá, ami bármikor bevethető, ha az élet úgy hozza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.