Felkavaró felvétel.

Április 19-én elvégezte az első tesztrepülését az Ingenuity marshelikopter. A beszámolók szerint az eszköz nagyjából négy másodpercig volt a ritka marsi levegőben, majd sikeresen landolt a felszínen.

Honnan tudhatjuk, hogy az Ingenuity tényleg repült a Marson?

A NASA-nak nincs könnyű dolga az élő közvetítésekkel, de általában jól szemléltetik az eredményeket.

A teszt után pár nappal publikálták a Perseverance marsjáró által készített felvételt is, sőt megjelent egy olyan feljavított verzió is, amin az látszik, hogy az Ingenuity a felszállás során hogyan kavarta fel maga körül a port.

A felvételből a kutatók és a mérnökök sok mindenre tudnak következtetni, például arra, hogy milyen légmozgás lehet a vörös bolygón és hogy az ember alkotta eszközök milyen hatással vannak a felszínre.

Ez is érdekelhet:

Eltűnt egy tengeralattjáró a fedélzetén 53 emberrel

A tengeralattjáró 700 méteres mélységre is ereszkedhetett, ezzel az a baj, hogy hivatalosan csak 250 méterig bírja a nyomást. Nagy erőkkel keresik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve