Oroszország kísérlete befuccsolt, Indiáé nem, történelmet is írtak.

Magyar idő szerint ma délután fél 3 körül sikeresen landolt a Hold felszínén az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) július 14-én útnak indított Csandraján–3 űrszondájának Vikram nevű leszállóegysége.

Ez azért is nagy dolog, mert egészen eddig mindössze három ország – az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína – landolt leszállóegységgel állandó kísérőnk felszínén, de egyikük sem a Hold déli pólusának közelében, ez pedig India sikerével most megváltozott.

A misszió részeként egy kétméteres, hatkerekű leszállóegységet telepítenek a Holdra, ami a tervek szerint két hétig lesz működőképes, illetve a Vikrammal együtt landoló holdjáró segítségével egy sor kísérletet végeznek el, adatokat szolgáltatva a holdi talaj és kőzetek tulajdonságairól, kémiai és elemi összetételéről.

Még egy hete sincs, hogy Oroszország is megpróbálkozott ezzel, de a próbálkozásuk kudarcba fulladt:

A megsemmisült orosz űrhajó lezuhanásának oka: a korábbi fél évszázados leállás hibája

Kicsiben nézve hajtóműhiba, nagyban viszont az orosz űrprogram a hibás.

(Forrás: MTI, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Egy nagy kérdőjel, hogy mi az a kérdőjel, amit a James Webb űrteleszkóp megörökített

Csak találgatni tudnak a szakemberek, hogy mi az a kozmikus írásjel.

635 275 km/óra – ember alkotta eszköz nem száguldott még ilyen sebességgel

A NASA űrszondája hamarosan minden eddiginél gyorsabban száguld és minden eddiginél közelebb merészkedik majd a Naphoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.