Azaz az iPhone Xr vagy a Galaxy Note 9. Nincs nagy meglepetés.

A PhoneBuff tesztjéből ugyanis az derült ki, amit eddig is tudtunk, vagyis hogy az Apple A12 Bionic chipje erősebb, mint a Snapdragon 845, viszont a 8 GB RAM több, mint a 3. Vagyis az alkalmazások megnyitásában az iPhone volt a gyorsabb, míg a már megnyitott alkalmazásokat a Note 9 töltötte be sokkal gyorsabban.

Tegyük hozzá, hogy a teszt enyhén elfogult volt, hiszen a legnagyobb tárhellyel szerelt Note 9-et hasonlították össze a legkisebb tárhelyű iPhone-nal, márpedig a tárhely méretének semmi szerepe nincs abban, hogy mennyire gyors a telefon.

Az ugyanakkora tárhellyel szerelt iPhone Xr ugyanakkor csak 15 ezer forinttal olcsóbb, mint a Note 9 (320 vs 335 ezer forint), és a nettó teljesítményen kívül nem sokat tud felmutatni: a 2942 mAh-os akksija jóval kisebb, mint a Note 4000 mAh-os akksija, ráadásul lassabban is tölthető, a mindössze 1792x828 pixeles felbontású LCD kijelző is jócskán elmarad a Samsung telefonjának QHD felbontású AMOLED kijelzőjétől, emellett csupán egy 12 megapixeles hátlapi és es 7 megapixeles előlapi kamerával büszkélkedhet (bár a Google Pixel 3-ból kiindulva ez nem feltétlenül perdöntő). Ugyanakkor az iPhone Xr-ben is van vezeték nélküli töltés, a Face ID azonosítója pedig minden bizonnyal pontosabb, mint a Samsung hasonló megoldása.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés