Ha reggel felkelni is csak a megfelelő billentyűkombinációval tudsz, akkor ez az asztal vélhetőleg eléggé elnyeri majd a tetszésedet.

A miénket is eléggé elnyerte, pedig azért nem toljuk végig minden héten a Super Mariót, de a Nintendo-kontroller asztal annyira eredeti, hogy most azonnal hozzánk vághatnának belőle néhányat. Ja, a legjobbat még nem is mondtuk, merthogy ez nem pusztán egy Nintendo-kontroller kinézetű asztal, hanem egy valódi, funkcionál Nintendo-kontroller is egyben.

Hogy az eredeti funkciója ne sérüljön, egy üveglap van rajta, ezt elhúzva viszont máris lehet nyomni, amit csak egy Nintendo-kontrollerrel nyomni lehet. Hogy az eredeti kinek a fejéből pattant ki, az mára a feledés homályába merült, mindenesetre az ötlet olyannyira bejött, hogy mára több tucat különböző asztalt lehet kapni az Etsyn-n, amelyek közül sajna a legolcsóbb is több mint kétszázezer forint, a legdrágább, mahagóniból készült változat pedig szerény 3500 dollárba, vagyis csaknem egymillió forintba kerül. Nintendo viszont ehhez sem jár, azt külön kell beszerezned valahonnan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni