A telefonod tárhelye is nagyobb ennél, na de az kibírja a mélyűr viszontagságait?

Hivatalosan is munkába állt az emberiség legismertebb és legnépszerűbb űreszközét, a Hubble űrteleszkópot leváltó James Webb űrtávcső, amely már el is küldte első képeit –  13,5 milliárd évvel ezelőttig, azaz szinte az ősrobbanás pillanatáig repítenek minket vissza az időben:

Mutatjuk, miért nincs többé értelme a Hubble-nek fotókat készítenie a világűrről

Ez a kép tökéletesen szemlélteti, mennyivel „lát” jobban a NASA csúcsteleszkópja, a James Webb a Hubble-nél.

A Goddard Űrrepülő Központban (GSFC) tartott rendezvényen egy kifejezetten meglepőnek számító információt is elárultak az űrtávcsővel kapcsolatban a NASA szakemberei, ugyanis mint kiderült,

a 11 milliárd dollárból, azaz – jelenlegi árfolyamot nézve – olyan nagyjából 4350 milliárd forintból fejlesztett James Webb mindössze 68 GB-os SSD-re menti a valaha látott legemlékezetesebb képeket a világűrről

– csak összehasonlításképpen: a Hubble mindössze 2 GB-os merevlemezzel rendelkezett.

Ez a 68 GB sem sok, főleg ha azt nézzük, hogy 120 perc alatt akár meg is telik képekkel. Persze a tárolót bizonyos időközönként ürítik, vagyis a felvételeket – nagyjából 28 Mbps sebességgel – elküldik a Földre, a NASA szervereire, azaz mintegy 1,5 millió kilométerre.

Ne feledd, az űreszközök minden egyes alkatrészének ellen kell tudnia állni a (mély)űr extrém körülményeinek, amiknek a manapság kapható legfejlettebb és leggyorsabb merevelemezek képtelenek lennének, vagyis jelen esetben nem egy szokványos SSD-ről van szó.

(Forrás: tomshardware.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy magyar asztrofotós lefotózta azt, ami csak évmilliók múlva lesz újra látható

Megmutatjuk, hogy láthasd azt, amit már soha többé nem láthatsz.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés