Kiderült, hogy súlyos hatást gyakorol az emberi szervezetre az űrutazás, ráadásul minél hosszabb ideig tart, annál inkább. Akkor mégsem irány a Mars?

Egy új kutatás keretében megvizsgálták tizenhét, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait, hogy felmérjék az űrutazás emberi szervezetre és különösen a csontokra gyakorolt hatását a lehetséges jövőbeli hosszú űrutazások előtt. A kutatás az űrbeli mikrogravitációs körülmények okozta csontvesztést mérte fel, és azt is vizsgálta, hogy a Földön mennyire lehet visszafordítani a folyamatot.

A kutatásban 14 férfi és 3 női űrhajós vett részt, akiknek átlagéletkora 47 év volt, és akik négy és hét hónap közötti időtartamot töltöttek az űrben, átlagosan körülbelül 5 és fél hónapot.

A kutatás szerint...

+ a hathónapos űrbeli tartózkodás alatt akkora a csontveszteség, mint idősebb embereknél két évtized alatt a Földön, és ennek a veszteségnek az űrhajósok visszatérésük után csak körülbelül a felét tudták visszanyerni egy év alatt.
+ a hosszabb űrrepülések nagyobb csontveszteséget eredményeztek, és kisebb volt a valószínűsége annak, hogy a csont utána visszanyerhető.

A tanulmány vezető szerzője és egyben a Calgaryi Egyetem professzora, Leigh Gabel elmondta, hogy azt már eddig is tudták, hogy az űrhajósok csontsűrűsége csökken a hosszú távú űrrepülés alatt, arról viszont nem volt mélyebb információjuk, hogy az űrhajósok csontsűrűsége visszaáll-e, és ha igen, akkor hogyan. Hát így.

Gabel szerint a kutatásuk rámutatott több fontos dologra is, például, hogy...

  • az űrhivataloknak javítaniuk kell a hatást ellensúlyozó testmozgást és a táplálkozást a csontvesztés megelőzésére.
  • az űrállomáson végzett testmozgás fontosnak bizonyult az izom- és csontvesztés megelőzésében. (Azoknak az asztronautáknak, akik többet edzettek, mint a Földön, nagyobb valószínűséggel regenerálódott a csontja a küldetés után.)

A csontvesztést egyébként az okozza, hogy az űrben a csontok nem hordoznak súlyt.

(Forrás: Reuters, MTI, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Idegen civilizációtól érkező jeleket foghattak

Gyanús jeleket rögzített a világ legnagyobb rádióteleszkópja.

Egy földi jelenség jelent meg az ISS-en, és nem tudják, hogy lehet ez

A Földön teljesen normálisnak számítana, ám a Nemzetközi Űrállomáson egyáltalán nem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

Egy férfi úgy száll szembe a Milton hurrikánnal, hogy a földhöz szíjazta a házát

További cikkeink a témában