A kisfiú egészen pontosan egy kendőt viselő, fedetlen keblű női felsőtestet formázó figurára bukkant.

Izrael déli részén kirándult a 11 éves Cví Ben-David és a családja, amikor a fiú egy fedetlen keblű női felsőtestet formázó figurára talált. A kis szobor a régészek szerint termékenységet növelőnek, gyógyító hatásúnak gondolhatták az i. e. első évezred közepén, amikor magas volt csecsemőhalandóság.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) közölte, hogy igen ritka amulettről van szó, korábban csak egy hasonlót találtak szintén a Negev sivatag északi részén, amit a nemzeti kincsek gyűjteményében helyeztek el.

A figurát a kisfiú édesanyja is meglátta, aki hivatásos idegenvezető. A nő rögtön tudta, hogy műkincset találtak, ezért felkeresta az IAA-t.

Oren Smueli és Debbie Ben Ami, az Izrael műkincseiért és régészeti leleteiért felelős szervezet szakemberei szerint öntőforma segítségével készítették a néhány centiméteres tárgyat.

Izrael történetének számos korszakában alkalmaztak fedetlen mellű nőket formázó kerámiafigurákat, a jeruzsálemi első Szentély idején is, az i. e. 10. századtól a babiloni fogságig, i.e. 586-ig

közölték a szakemberek.

MTI; kiemelt kép: Illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Nemzetközi holdbázis építéséről állapodott meg Oroszország és Kína

Erről egyezett meg Dmitrij Rogozin és Csang Ko-csien.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni