Az étkezés a világűrben teljesen más élmény, mint a Földön, és nem csak azért, mert minden lebeg körülötted. Kapu Tibor mesélt az űrbéli étkezésről.

Kapu Tibor a Feminának adott exkluzív interjújában arról mesélt, hogy milyen ételeket fogyasztott a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Elmondása szerint az űrételek elsőre talán nem hangzanak túl csábítóan: zacskós, dehidratált, hőkezelt fogások, ám a menük jóval változatosabbak, mint ahogy azt a legtöbben gondolnánk, és néha egészen meghökkentő párosításokat is kipróbáltak, például tortillát mogyorókrémmel.

Az étkezés nemcsak a táplálkozásról szólt, hanem igazi közösségi élményt is jelentett: minden héten tartottak egy közös vacsorát, ahol az űrállomás teljes legénysége összegyűlt.

A magyar űrhajós azt is elárulta, hogy érdekes módon a világűrben kicsit megváltozott a viszonya az ételekhez, mármint az ízlése:

sokkal jobban megkívánta az édességet, mint korábban bármikor, ezért a puding lett a nagy kedvenc ott fent, olyannyira, hogy a szárított gyümölccsel felturbózott pudingkészlet felét ő ette meg.

Természetesen az űrhajósok étrendje nem csak az élvezetekről szól, ez is, mint minden az űrutazással kapcsolatosan, egy jól megtervezett dolog, amire ráadásul már az űrutazás előtt figyelni kellett, és az optimális testösszetételük megtartása miatt egy egészséges étrendet kellett követniük. Az indulás előtti karantén periódusának bizonyos időszakaiban – például a közvetlenül kilövés előtti napokban – pedig speciális étrendet követtek.

(Forrás: Femina.hu, fotó: Kapu Tibor)

Ez is érdekelhet:

Tudtad, hogy Kapu Tibor egy speciális okospolót visel?

Kapu Tibor már munkához is látott a Nemzetközi Űrállomáson, egy különleges pólóban.

Kapu Tibor megmutatta 400 kilométeres magasságból a Balatont

Látványos űrfelvételen a Balaton, Kapu Tibor szemszögéből.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés