Kapu Tibor napok óta a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodik, és már munkához is látott, egy különleges pólóban.
Az Axiom–4 küldetés során a legénység összesen mintegy hatvan tudományos kísérletet végez el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) töltött idő alatt, ezek közül 24 Kapu Tibor irányítása alatt zajlik majd.
A magyar űrhajós többek között a Semmelweis Egyetem tudományos kutatásait is végrehajtja, amik arra keresik a választ, hogyan viselkedik az emberi szervezet mikrogravitációs környezetben, azaz súlytalanság állapotában. Merthogy „az emberi test, szív, keringés a Földre van tervezve, a világűrben viszont minden megváltozik, ennek következtében átmenetileg adaptációs változások lépnek fel, amit hasznos figyelemmel kísérni, jó tudni, pontosan mivel is állunk szemben” – magyarázta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
A vizsgálatokhoz pedig Kapu Tibor egy speciális okospólót visel, ami folyamatosan rögzíti a szívritmust (EKG), a légzést, a testhőmérsékletet, a mozgást és a szívfrekvencia-variabilitást. Emellett 24 órás vérnyomásmonitorozás is történik, és ultrahanggal követik a vér áramlását a szívben és az erekben.
Merkely azt is elárulta, hogy az adatok telemetriásan le tudják hozni a Földre, űrorvosuk, Nagy Klaudia Vivien pedig folyamatosan figyeli Kapu Tibor élettani paramétereit, időnként konzultál vele, és tájékoztatást ad az aktuális egészségügyi állapotáról és az alkalmazkodási folyamatairól.
(Forrás: MTI, fotó: HUNOR)
Ez is érdekelhet: