A Nemzetközi Űrállomásról küldött újabb felvételt a magyar űrhajós.

Kapu Tibor múlt hét csütörtökön megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és megkezdte – a tervek szerint – kéthetes kutatómunkáját, amely során az Axiom–4 legénységével együtt mintegy hatvan tudományos kísérletet végez el, köztük egy magyar fejlesztés tesztelését is.

Kapu Tibor ezt a magyar fejlesztést is teszteli majd a Nemzetközi Űrállomáson

A kísérlet a gyógyászat, a robotika és a videójátékok hasznára is lehet.

A HUNOR űrprogram hivatalos Facebook-oldalán nemrég közzétettek egy felvételt, amin a magyar űrhajós az Axiom–4 legénységének indiai tagjával, Shubhanshu Shuklával szelfizik a mintegy 400 kilométeres magasságban és 28 ezer km/órás sebességgel száguldó „irodájuk” ablakában:

(Forrás, fotó: HUNOR)

Ez is érdekelhet:

Kapu Tibor megmutatta 400 kilométeres magasságból a Balatont

Látványos űrfelvételen a Balaton, Kapu Tibor szemszögéből.

Történelmi pillanat: Kapu Tibor átlebeg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére

Most először tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson magyar űrhajós.

Különös égi jelenséget okozott Kapu Tiborék űrhajójának kilövése

A kilövés is látványos volt, de ami az égbolttal történt utána, az rátett még egy lapáttal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
17% 4-7 éve
18% 8-10 éve
43% +10 éve