Íme a Hold sötét oldala.

Fotókat küldött a Hold sötét oldaláról, azaz állandó kísérőnk Földről sosem látható oldaláról* a felettünk 100 kilométeres magasságban keringő dél-koreai Danuri űrszonda, hivatalos nevén a Korea Pathfinder Lunar Orbiter (KPLO).

*A Holdnak mindig ugyanazt az oldalát látjuk, mivel az égitest tengelyforgási, és a Föld körüli keringésének periódusa pontosan megegyezik.

A KPLO, ami egyébként a holdfelszín domborzatát, mágneses erősségét, gammasugárzását és egyéb jellemzőit vizsgálja, valamint a jövőbeli holdi küldetések lehetséges leszállóhelyeit is keresi, március 22-én a Ciolkovszkij-kráterről, március 24-én pedig a Schrödinger- és a Szilárd-kráterekről készített egy-egy képet nagyfelbontású kameráival, néhány felvételt meg is osztott a Koreai Űrkutatási Intézet (KARI) – ezek az első dél-koreai fotók, amelyek a Hold túlsó oldaláról készültek:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

(Forrás: KARI, MTI, fotó: KARI, nyitókép: ESA/NASA–T. Pesquet)

Ez is érdekelhet:

Különös rádiójeleket fogtak egy Földhöz hasonló idegen bolygó felől

A Földtől mindössze 12 fényévre található kőzetbolygó „üzent” nekünk.

Földön kívüli tárgy darabjai lehetnek a Csendes-óceán fenekén, expedíciót indítanak hozzá

Az már biztos, hogy a Naprendszeren kívülről érkezhetett az objektum.

Levideóztak egy eddig ismeretlen állatot a Csendes-óceán 8300 méteres mélységében

Ez lehet a világ legmélyebben élő állata, amit sikerült megörökíteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában
Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre
Hirdetés