Nem gondoltuk volna, hogy a Google két új Nexus telefonja közül a Huawei "lapátját" fogjuk jobban várni az LG helyett, de az első kiszivárgott képeken olyasmi látható, ami azonnal izgalomba hoz bármilyen kütyübuzit.

Mert miközben a tapasztalatlan szem csak annyit lát ezen a képen, hogy az 5,7 colos phablet meglehetősen csúnyácska, a technológiai téren jártasabbak azt is észreveszik, hogy ennek oka elsősorban a meglepően nagy kamera modul, ami talán - és tényleg csak talán - azt jelentheti, hogy a Google az új telefonba végre beépíti a Project Tango néven régóta fejlesztgetett 3D-s kameráját.

Hasonlót persze már csinált az Intel is, de ők egyelőre csak laptopokig és táblagépekig jutottak a RealSense-szel. Aki olvasta a RealSense-ről szóló beszámolónkat, az pedig tudja, hogy egy ilyen mélységérzékelős kamera a telefonokban is nagyon várós lenne, még így is, hogy a fejlesztők tömeges ráeresztése a technológiára (és ezzel együtt a kamera valódi képességeinek a kiaknázás) csak ezután következne.

A képek alapján az új Huawei-Nexusban nem a kamera az egyetlen érdekesség, a hírek szerint Snapdragon 810 procival, 3 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel érkező mobilról ugyanis azt már biztosan tudhatjuk, hogy C-típusú USB-csatlakozót, sztereó hangszórót, és az LG-s Nexushoz hasonlóan a hátlapra helyezett ujjlenyomat-olvasót is kap.

Aztán persze az is lehet, hogy a lelkesedés hiábavaló, és az új Nexus egyszerűen csak ronda. Október környékén kiderül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés