A Celestron NexStar Evolution 8 távcsöve elég nagy felbontású ahhoz, hogy távoli galaxisok spirálkarjaiban gyönyörködhess benne, ráadásul mindezeket az objektumokat magától megtalálja az éjszakai égbolton.

Az amatőr csillagászat az egyik legnyugisabb hobbi, amit csak el lehet képzelni  mindemellett pedig talán az egyik legérdekesebb, ami hatalmas élményeket tartogat a kezdők számára. Sokan hiszik azt, hogy az eget kémlelni egy komoly műszerrel olyan tudomány, amelynek összetettségét csak az igazán megszállottak tudják elsajátítani, ám ez a legkevésbé sem igaz: egy teljesen kezdő észlelő nagyjából fél óra alatt már magabiztosan mozoghat az égen még segítség nélkül is.

Ez hatványozottan igaz a Celestron NexStar Evolution 8 teleszkóp használata esetében, ami egy Schmidt-Cassegrain felépítésű távcső. Ennek jellemzője az, hogy akár többméteres fokusztávolságot is össze tudnak "gyűrni" egy meglepően rövid tubusba, mely így nem csak könnyebb, de sokkal egyszerűbben szállítható lesz. A húszcentis tükörátmérőjű távcsővel fényszennyezéstől mentes ég alatt már meg lehet pillantani egyes fényesebb, távoli galaxisok spirálkarjait, és az olyan népszerű célpontok, mint a gyűrű-köd vagy az Orion-köd is igazán látványosan terül a megfigyelő szeme elé.

Kétméteres fókusztávolságának köszönhetően óriási nagyításra képes, ami különösen fontos, ha a bolygók részleteit szeretnéd tanulmányozni: a Szaturnusz gyűrűi és a bennük található Cassini-rés, a Jupiter felhői és vörös foltja, valamit a Mars egyes felszíni részletei nyugodt légköri viszonyok esetén simán visszaköszönnek az okulárban. A legjobb azonban nem ez, hanem a motorizált vezérlés, aminek segítségével a NexStar Evolution 8 (kis beállítás után) automatikusan rááll a megfigyelni kívánt objektumra, majd követi is azt, hogy neked ne a keresgéléssel, hanem csodálattal vegyes nézelődéssel teljen az éjszakád.

A cucc kompatibilis az iOS-el és az Androiddal is, mely platformokra külön app tölthető le a távcső vezérlésére. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen műszerek legjobb arcukat akkor mutatják meg, amikor fényszennyezéstől mentes helyre viszed őket: sötét vidéki égbolton döbbenetesen többet mutat meg az égbolt csodáiból, mint a nagyvárosok környékén.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.