Lassan jön le a Walking Dead? Anyád beszaggat a Skype-on? Köszönd az Európai Parlamentnek.

Az Európai Parlament ugyanis kedden megszavazta netsemlegességről szóló rendeletet, amivel többek között lehetővé tették az internetszolgáltatóknak, hogy "gyorsítósávot" biztosítsanak azoknak a tartalomszolgáltatóknak, akik fizetnek érte.

A döntés kicsit mindenkit váratlanul ért, hiszen az USA-ban az egészen páratlan összefogásnak köszönhetően nemrég simán elbukott egy hasonló törvénytervezet. Erre jön az ilyen kérdésekben általában visszafogottabb EU, és simán, nagy többséggel megszavazza. Az már csak hab a tortán, hogy az egyenlőtlenséget lehetővé tevő rendeletet netsemlegességről szóló rendeletnek nevezték el.

Az új szabályozással a legnagyobb probléma az, hogy lehetővé teszi a szolgáltatóknak a

"kétsebességes internet"

bevezetését, magyarán azt, hogy nagyobb sávszélességet biztosítsanak azoknak a tartalomszolgáltatóknak, akik hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni, vagyis az eddig teljesen demokratikusan működő interneten a gazdagabbak behozhatatlan előnybe kerülnek azokkal szemben, akiknek nincs pénzük fizetni.

És ez nem az egyetlen probléma: ahogy arra az "internet alapítója", Tim Berners-Lee felhívta a figyelmet, a szabályozás nem csak arra ad lehetőséget, hogy bizonyos szolgáltatások gyorsabbak legyenek, de a szolgáltató teljesen önkényesen lassíthat is egyes szolgáltatásokat. Ehhez elég arra hivatkozniuk, hogy a hálózat túlterhelt, és ennek ürügyén simán visszavehetnek olyan szolgáltatások sávszélességéből, mint a torrent vagy az ingyenes, VOIP-telefonszolgáltatások (Skype, Viber stb.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés