Legalább annyira fontos szerepet játszanak, mint a meteoritok.

A meteoritok által több mint négymilliárd éve a Földre juttatott ásványokat régóta kulcsfontosságú alkotóelemnek tartják az élet kifejlődéséhez. A szakértők régóta feltételezik azt is, hogy az ásványok egy kicsiny része villámcsapások milliárdjaival érkezett a fiatal Földre.

A leedsi kutatók most megállapították, hogy

a villámcsapások ugyanolyan fontos szerepet játszottak ebben, mint a meteoritok, ami szerintük egyértelműen azt mutatja, hogy az élet kialakulhat a Föld-szerű bolygókon bármikor, ha megfelelőek a légköri feltételek.

A kutatók egy különösen nagy és érintetlen fulguritot vizsgáltak, ez az üvegszerű ásványi anyag akkor keletkezik, amikor villámcsapás éri a földet – ez az ásványminta 2016-ban keletkezett, amikor az amerikai Glen Ellyn egyik ingatlanjába villám csapott.

A kutatók eredetileg a fulgurit keletkezését vizsgálták, de meglepődve fedezték fel, hogy a mintában nagy mennyiségű szokatlan schreibersit, vagyis foszfornikolvas van, amelyet eddig csak meteorvasban találtak.

A foszfor létfontosságú az élethez és fontos szerepe van minden életfolyamatban a mozgástól a növekedésen át a szaporodásig.

A fiatal Föld felszínén a foszfor csak olyan ásványokban volt, amelyek nem oldódnak vízben, viszont a schreibersit képes vízben oldódni.

„Sokan feltételezték, hogy a földi élet sekély földfelszíni vizekből ered Charles Darwin híres 'meleg kis pocsolya' evolúciós elmélete alapján. Az élet keletkezéséről felállított legtöbb modellben szerepelnek a meteoritok, amelyek kis mennyiségben hordoznak schreibersitet. Vizsgálatunkban viszonylag nagy mennyiségű schreibersitet találtunk ebben a fulguritban”

– magyarázta Benjamin Hess, a leedsi kutatás vezetője, aki egyben a Yale Egyetem doktorandusza.

Ez azt jelenti, hogy az élet keletkezéséhez szükséges foszfor nem csupán meteoritbecsapódások következménye, ha nem a villámcsapásoké is.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a villámcsapások kevésbé pusztítók, mint a meteoritbecsapódások, ezért kevésbé avatkozhattak bele azokba az evolúciós folyamatokba, amelyek az élet kialakulásához vezettek.

A kutatók becslése szerint a villámcsapások által keletkezett foszforalapú ásványok mennyisége akkor haladta meg a meteoritokból keletkezőkét, amikor a Föld mintegy 3,5 milliárd éves volt, ez a legkorábbi ismert mikrofosszíliák kora.

Valószínűleg még fontosabb, hogy ezek szerint az élet kialakulása más Föld-szerű bolygókon lehetséges marad azután is, hogy a meteoritbecsapódások ritkábbá válnak.

Eközben...

Nagyon sok spermát akarnak a Holdra küldeni, mert katasztrófától tartanak

Sokadjára is bizarrul hangzik a holdi spermabank ötlete.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Roppant hirtelen, mindössze néhány óra alatt alakulhatott ki a Hold