Az eredetihez hasonló méretű kijelzővel és rendkívül nyomott árral, de elég buta hardverrel próbál meg hódítani a kínai koppintás.

A Star S7180 nevezetű okostelefon előlapját egy a Note 2-ben lévőhöz hasonló méretű, 5,5 colos képátlójú érintőkijelző uralja, mely azonban ezúttal nem 1280x720 pixeles, hanem csak 960x540 pixeles felbontással rendelkezik. A négymagos, 1,6 GHz-es processzorról is le kell mondanunk, ugyanis a kínai változat belsejében csak egy kétmagos, 1,2 GHz-es chip található.

Az egy GB RAM mellett négy GB flash memória került a telefonba, ami microSD memóriakártyák révén egyszerűen bővíthető. Amiben a kínai másolat mindenképpen többet tud az eredeti Note 2-nél, az a SIM-kártya foglalatok száma, ugyanis az Android 4.1 (Jelly Bean) szoftveres Star S7180-ba nem csak egy, hanem akár két SIM is becsúsztatható.

A nyolc megapixeles kamerával és 3200 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkező, tíz milliméter vastag kínai koppintásnak talán az ára a leginkább vonzó, hiszen hazájában akár már 35 ezer forint alatti összegért is beszerezhető. Összehasonlításképp: az eredeti Samsung Galaxy Note 2 nálunk jelenleg legolcsóbban mintegy 140 ezer forintos áron kapható.

Tovább:
A techrovat legfrissebb hírei
Olvass digitálisan – Az e-könyvolvasók előnyei
A Player férfias karácsonyi mellékletéhez

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés