Repülésbiztonsági aggályaik vannak.

Tajvan aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kína eddig nem adott tájékoztatást a jövőre megnyíló új repülőtérről, amely kevesebb mint tíz kilométerre fekszik egy tajvani reptértől – közölte szerdán a tajvani polgári légiközlekedési hivatal (CAA).

A hatóság szerint a Hsziamenben épülő Hsziang-an repülőtér közelsége repülésbiztonsági aggályokat vet fel, az egymáshoz ilyen közelségben működő repülőterek biztonságos és zavartalan üzemeltetéséhez részletes előzetes tervezés és koordináció szükséges.

Az épülő reptér 2025 februárjában

A hivatal szerint Tajvan a meglévő kapcsolattartási csatornákon keresztül arra kérte a másik felet, bocsássa rendelkezésre a Hsziang-an repülőtérre vonatkozó terveket, hogy felmérhessék annak hatását a csinmeni repülőtér működésére. Eddig semmilyen információt nem kaptak. Kínának kötelessége biztosítani, hogy az új hsziameni Hsziang-an repülőtér működése ne érintse Tajvan légterét – áll a közleményben.

A csinmeni repülőtér elsősorban a Tajvani-sziget más repülőtereire indít járatokat, de időnként nemzetközi charterjáratokat is fogad.

Tajvani tisztviselők attól tartanak, hogy Kína egy, a jövő év elején induló kulcsfontosságú fejlesztési terv keretében gazdasági befolyást próbálhat gyakorolni Csinmen felett, és ennek a tervnek része lehet a hsziameni repülőterek is.

A Tajpej által ellenőrzött Csinmen-szigetcsoport 187 kilométerre található Tajvantól, és alig tíz kilométerre a kínai Hsziamen városától. A szigetcsoport mintegy húsz kisebb szigetből áll, összterülete körülbelül 153 négyzetkilométer. A Csinmenhez tartozó Erdan-sziget és a szárazföldi Kína közötti távolság csak öt kilométer.

Tajvan szigorúan ellenőrzi területi vizeit és légterét, miután a pekingi kormány többször is egyértelművé tette: saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormánnyal rendelkező szigetet, és soha nem zárta ki, hogy az újraegyesítést akár erővel is kész megvalósítani.

(Forrás: MTI, fotó: VCG/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.