Nem gúnyolódunk, a Microsoft tényleg nagyon rajta van, hogy megfordítsa a meccset. A nyáron érkező Windows 10 pedig igazi game changer lehet.

A napokban zajló Microsoft Builden két fontos dolgot jelentettek be az új mobilos operációs rendszerrel kapcsolatban:

1. A mobilon futó Windows elméletileg nagyjából midnent tudni fog, amit az Android és az iOS.

2. És mindent tudni fog, amit egy PC.

NABASSZUS!

De várjál még, mielőtt hisztérikusan röhögve bezárod a böngészőt, mert meg tudjuk magyarázni.

Az első problémát úgy oldották meg, hogy a Windowshoz kihoztak két fejlesztői szoftvercsomagot, amelyek lehetővé teszik, hogy az eredetileg Androidra vagy iOS-re fejlesztett alkalmazásokat a programozóknak ne kelljen az alapoktól újraépíteni Windowsra, hanem kisebb finomhangolással simán át tudják portolni a meglévő applikációkat. A fejlesztőket egyébként vélhetően amúgy sem nagyon kell majd győzködni, hogy foglalkozzanak többet a Windowszal, hiszen ki ne szeretne holografikus felületre fejleszteni programokat az unalmas kijelző helyett?

A második célkitűzéshez a Microsoft a telefonokra is kiterjesztette a Windows Continuumot, amely lehetővé teszi, hogy a telefon egy rendes asztali Windowst, vagy legalább is ahhoz nagyon hasonló operációs rendszert futtasson, ha a telót rákötjük egy monitorra. Ez a funkció első körben nyilván a hibrid gépeknél lesz különösen hasznos (pl. Microsoft Surface), de mivel a telefonok teljesítménye továbbra is rohamosan nő, ezért könnyen elképzelhető, hogy ezzel a megoldással a telefonok nemsokára akár a laptop-piac alsó szegletéből is kiharaphatnak egy darabot.

Ha csak ennyi lenne, a Microsoft már akkor is többet tett volna, mint az elmúlt években együtt véve, de az egészet megkoronázták a szintén a következő Windowsban bemutatkozó universal apps szolgáltatással, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fejlesztőknek lehetősége lesz olyan alkalmazásokat létrehozni, amelyek bármilyen Windows-platformon (legyen az PC, telefon vagy akár egy Xbox) egyaránt futtathatók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés