Van jónéhány dolog, amit szülőként megtehetsz, mielőtt megtiltanád a gyerekednek a mobilozást, ami egyébként baromi hasznos is lehet számára.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mai gyerekek okostelefonnal a kezükben nőnek fel. Ezt még véletlenül se „Bezzeg az én időmben!” felütéssel értsd, szerintem ugyanis rengeteg előnnyel jár, ha már korán nyitottak lesznek az új technológiák iránt és gyorsabban hozzáférhetnek hasznos információkhoz, mindemellett pedig számos készségük nagyobb ütemben fejlődhet. Ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy az okostelefon-használat veszélyes is lehet és komoly biztonsági kockázattal járhat, ezért is

fontos, hogy a szülők ügyeljenek a biztonságra, körbejárják az elérhető alkalmazásokat, és nem utolsó sorban – sőt, igazából ez a legfontosabb –, kommunikáljanak gyerekeikkel.

Beszélj róla a gyerekkel!

Ugyan rengeteg információhoz és tudáshoz hozzáférhetnek, sok veszély is leselkedik rájuk, vagy olyan tartalmak, amikhez egyszerűen még túl fiatalok. Érdemes lehet egyszerűen kezdeni, elmagyarázni az alapokat, és megértetni velük, hogy ez nem egy játék, de persze arra is lehet használni. Fontos megértetni velük azt is, hogy még véletlenül se osszanak meg privát adatokat a valós vagy az online térben nyitott kommunikációval, viszont a kibertér veszélyeinek feltérképezésével és a megfelelő körülmények kialakításával zökkenőmentesen és biztonságosan használhatják telefonjaikat.

Állítsd a gyerek és a te oldaladra a technológiát!

A tudatos és felelős használaton túl rengeteg jó alkalmazás létezik, ami egyszerűen teszi biztonságossá a mobiltelefont. Vannak olyan (kedvező árú) belépőtelefonok, amiken például lehet szűrni a beérkező hívásokat csak megbízható telefonszámokra, vagy értesítéseket lehet beállítani a szülő telefonján, ha a gyerek esetleg olyan weboldalra látogat, ami még nem neki való (ilyen a Honor X7 is). A digitális szokások felügyeletével és ellenőrzésével nemcsak a káros tartalmaktól lehet a kicsiket távol tartani, hanem informálódhatunk eszközhasználati szokásaikról is. A közösségi média óriási nyomást gyakorol a fiatalokra, így manapság fontos képben lenni azzal is, hogy mi zajlik a hálón.

Szabályozd a telefonidőt!

Azt mondják, az idő pénz, ugyanakkor gyerekek esetében ennél sokkal nagyobb értéke van ennek a mondásnak. Vannak különböző alkalmazások, amik segítségével időkorlátokat is meg lehet határozni (ilyen például a Screen Time is), vagyis te szabályozhatod, hogy mennyi időt tölthet el a készüléken lógva, ami fontos az egészséges balansz kialakításához. Az egyensúly létrejöttéhez egyébként már azzal is nagyban hozzájárulhatsz, ha a készülék töltését éjszakára időzíted egy másik szobában, ezzel elkerülheted, hogy a gyerek lámpaoltás után a telefonját nyomkodja, illetve megelőzheted a rendszertelen és nyugtalanul alvását.

Biztonságos telefonnal nagyobb biztonságban van a gyerek is

Különféle alkalmazásokkal be lehet állítani helymeghatározást, ha elveszne vagy ellopnák a telefont, illetve ha esetleg eltévedne a gyerek, így könnyen el lehet érni (ilyen például a Find my Kids is) Sőt, be lehet állítani úgynevezett geokorlátokat is, így ha túlmerészkedne egy adott határon, értesítést kaphatsz róla. Egyes készülékeket pedig távolról is le lehet zárni, vagy akár törölni lehet róla minden adatot, így az anyagi káron túl komolyabb gondokat is megelőzhetsz.

A saját mobilodra is figyelj!

Na igen, még ha nem is veszel saját telefont a gyereknek, saját készülékeden is fontos beállítani a megfelelő biztonsági funkciókat, hiszen simán előfordulhat, hogy odaadod a gyereknek a telefonodat. Létfontosságú a gyerekzárak megfelelő alkalmazása, hogy még véletlenül se költsenek el pénzt, ne adjanak meg bizalmas információkat, vagy ne töltsenek le vírusokat a mobilra. A telefon alkalmazásainak áttekintése, jelszó mögé rejtése és a folyamatos kommunikáció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy idővel felelősen telefonozzanak a fiatalabbak is.

Bár az okostelefonok rengeteg izgalmas és érdekes tartalmat kínálnak, fontos, hogy ne csak ezekkel érezhessék jól magukat a gyerekek.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Könnyebben felismerhető, ha egy weboldal nem biztonságos, mint gondolnád

Mondunk hat dolgot, amire érdemes figyelni, hogy könnyen felismerjük a különbséget a biztonságos és a csaló weboldalak között.

Négy egyértelmű jel, hogy lopják a személyazonosságodat a neten

A digitális világban nyitott könyv az életünk, de vajon a személyes adataink is benne vannak?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában