Merthogy kitalálója maximalizálta a készletet.

A bitcoint Szatosi Nakamoto robbantotta be a köztudatba még 2008-ban, a digitális fizetőeszköz megalkotásakor 21 millió érmében maximalizálta a készletet, vagyis elméletileg annál több nem lehet forgalomban – ezzel az volt a célja, hogy korlátozott árucikknek számítson (ezzel megfékezve az inflációját).

Azonban a világ legrégebbi és legismertebb kriptopénze lassan eléri azt a bizonyos 21 milliós határt, az Investopedia – augusztusi – adatai szerint ugyanis ebből már 18,7 millió bitcoint kibányásztak, azaz közel 90%-a már forgalomban van. Vagyis...

maradt 2,3 millió érme, amit a becslések szerint 2140 februárjáig ki is fognak bányászni.

Mi lesz, ha kibányászták az utolsó bitcoint is?

Nem tudni még, de a szakértők szerint valamint egészen biztosan változtatni kell a kriptopénz gazdasági modelljén. A limit bővítése az egyik lehetséges opció, ám ezzel csökkenne a kibányászott bitcoinok értéke is, aminek egészen biztosan nem örülnének az érmék tulajdonosai – a Coindesk számításai szerint jelenleg (a cikk írásának időpontjában, 12:36-kor)

57 ezer dollár magasságában, azaz közel 18 millió forint körül van egy bitcoin értéke.

Ez is érdekelhet:

Ezt látják az utasszállítók pilótái a ferihegyi fel- és leszállásoknál

Egyenesen a pilótafülkéből nézheted végig a budapesti indulásokat, megközelítéseket, légi ráfordulásokat és landolásokat, ráadásul közben csodálkozhatsz a látványon, amire máskülönben aligha lenne lehetőséged.

Kiszámolták, hogy legfeljebb meddig élhet egy ember

Persze, ez az orvostudományi és a társadalmi fejlődéstől függ.

(Forrás: RT, ComputerWorld, fotó: Coindesk, nyitókép: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés