Úgy hívják, Komondor, és mellesleg egy uszodát is fűt.

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe. Sajnos az MTI híréből nem derült ki, hogy a kutyafajtáról kapta a nevét, vagy a másik büszkeségünkről, a magyar fejlesztésű és gyártású RDO Komondor harcjárműről.

Az viszont tudható, hogy

a szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg.

A hatalmas számítási teljesítménnyel rendelkező szuperszámítógép, azaz a High Performance Computing (HPC) infrastruktúra ma már nélkülözhetetlen a tudományos életben éppúgy, mint az innovatív ipari megoldások kidolgozásánál. A Debrecenben elhelyezett berendezést az egész országban fogják használni háromnegyed részben kutatók, de 20-25 százalékban a vállalkozásoknak is a rendelkezésükre áll, és mivel bővíthető, a jövőben jelentkező további felhasználói igényeket is ki tudja majd elégíteni.

A mindennapokban olyan feladatok megoldásában segít, mint

a klímakutatás, a telekommunikáció, a közlekedésszervezés, az energetika, az egészségügy, az anyagtudomány, az asztrológia vagy az autóipar.

Működés közben a Komondor annyi hőt termel, hogy képes lesz a debreceni sportuszodát fűteni, az ehhez szükséges infrastruktúrát most építik ki, így az intézmény leválhat a távfűtésről.

(Forrás: MTI, fotó: Czeglédi Zsolt/MTI. A nyitókép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve