Nevet kapott az első ismert aszteroida, amely a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett. Az égitestet az 'Oumuamua névre keresztelték, amely egy hawaii eredetű szó, jelentése pedig: elsőként érkező távoli üzenet.

Az aszteroida sebességét és röppályáját vizsgáló kutatók szerint az égitest egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezhetett. Még Rob Weryk, a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel októberben egy Mauin lévő csillagvizsgáló segítségével, amikor észrevette, hogy az objektum nagyon gyorsan halad – elég gyorsan ahhoz, hogy ellenálljon a Nap gravitációs erejének, ráadásul egy nagyon excentrikus röppályán.

A tudósok szerint az 'Oumuamua külső jellegzetességei távoli eredete ellenére is nagyon ismerősek. Mérete, tengely körüli forgása és vöröses színe hasonlatossá teszi a Naprendszer aszteroidáihoz.

Illusztráció az égitestről

A tudósok úgy vélik, ha más csillagok körül hasonlóképpen formálódnak a bolygók, mint a Naprendszerben, akkor várhatóan több 'Oumuamua-méretű objektum is kilökődhet a folyamat során. Az aszteroidának egyébként egy kevésbé izgalmas neve is van: 1I/2017 U1 – ezt a Nemzetközi Csillagászati Egyesülettől kapta, és így az első olyan objektum lett, amelynek nevében ott van az interstellar, azaz a csillagközi jelző.

Ez is érdekelhet:

Ezekbe a földön kívüli hangfelvételekbe garantáltan beleborzongsz

Néhány közülük egy-egy horrorfilmben is megállná a helyét.

(forrás: BBC, Phys.org, MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés