November 26-án közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda. Ha élőben is figyelemmel követnéd az eseményt, akkor a NASA honlapján és a közösségi médiában felbukkanó steamek közül válogathatsz majd.

Egyébként a május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda lesz, amely a Curiosity után mintegy 6 évvel újra leszáll a Marson. A landolással megkezdődik a robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója:

az InSight ugyanis abban is különleges, hogy elsőként fogja vizsgálni a Mars mélyét, valamint a bolygó hőmérsékletét.

Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni fognak az űrszondával, amint az a vörös bolygó atmoszférájába lép, majd landol.

Ez lesz az első űrszonda, amely vizsgálni fogja a Mars mélyét, valamint a bolygó hőmérsékletét is

A 694 kilogrammos űrszonda a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, amely nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll. Ha a leszállás sikeres lesz, geofizikai obszervatóriumként fog működni. Majdnem öt méter mélyre fog fúrni a bolygó talajába, ezt a HP3 német–lengyel gyártmányú robot végzi majd. Az egymilliárd dolláros amerikai–európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi kőzetbolygója, köztük a Föld is.

Ez is érdekelhet:

Az új NASA-videó a székhez szögezi az embert

A kisfilm nagyon inspiráló lett, van benne múltidézés és jövőbe tekintés is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.