Egy különleges terápia a kulcs.

Jelenleg elsősorban a telomer (minden kromoszóma mindkét végén elhelyezkedő védőrégiók) rövidülését tekintik az öregedés biológiai alapjának, jelenleg ezt próbálják hosszabbítani gyógyszerekkel, életmód-változtatással és intenzív testmozgással. Kutatók bebizonyították, hogy

egészséges idősödő felnőtteknél hiperbár oxigénterápiával (HBOT) is megállítható a vérsejtek öregedése, és megfordítható az öregedés folyamata legalábbis sejtmolekuláris szinten.

A kutatók 35 egészséges, 64 éves, vagy annál idősebb személynek 60 hiperbár oxigénkezelést adtak 90 napos időtartam alatt. A kutatásban résztvevőktől vérmintákat vettek a terápia előtt, alatt és után, valamint egy kis idővel a kezeléssorozat befejezése után.

A tudósok a vérben lévő különböző immunsejteket vizsgálták, és összehasonlították az eredményeket. Azt figyelték meg, hogy hiperbár, vagyis túlnyomásos kamrában eltöltött idő miként hat az öregedéssel és annak betegségeivel kapcsolatos két fő folyamatra:

  • a telomerek hosszára és
  • az öreg és rosszul működő sejtek felhalmozódására a szervezetben.

Az Aging című tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a vérben megtalálható immunsejtekre figyeltek, és megállapították, hogy

a telomerek akár 38%-kal is hosszabbá váltak a kezeléstől, miközben akár 37%-kal csökkent az öregedő sejtek jelenléte.

Az eredmények azt mutatták, hogy a kezelések két fő szempontból valójában megfordították az öregedés folyamatát:

  • a telomerek 20-38%-kal hosszabbak lettek, noha elméletileg rövidülniük kellett volna az idő előrehaladtával, és
  • sejttípustól függően jelentősen, 11-37%-kal csökkent az öregedő sejtek százalékos aránya a teljes sejtpopulációban.

A kutatást egyik vezetője, a TAU orvosi és neurológiai karának professzora és a Samír kórház hiperbár orvosi központjának alapító-igazgatója, Sáj Efrati professzor hangsúlyozta, hogy míg korábban elsősorban fejsérülteknél, agyvérzésen átesett betegeknél figyelték a hiperbar oxigénkamra hatását, ezúttal egészséges idős emberek voltak az alanyok, s náluk kutatták, hogy az ilyen kezelések képesek-e lelassítani, leállítani vagy akár megfordítani a normális öregedési folyamatot a sejtek szintjén.

Talán ez is érdekelhet:

(Forrás: phys.org, The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés