A Tom's Guide 12 telefont tesztelt, amelyek összértéke elérte a 18 ezer dollárt, hogy kiderüljön, melyik a legstrapabíróbb telefon.

A teszt három fordulóból állt, amelyek során először fára, majd betonra, végül pedig vécébe dobálták az értékes készülékeket, ez alapján született meg a végleges sorrend.

A lista első két helyén az itthon kevéssé ismert Motorola Moto Z2 Force és LG X Venture végeztek, amiben igazából csak az a furcsa, hogy mit kerestek egy ilyen tesztben, hiszen két strapatelefonról van szó, vagyis ezeket inkább a Samsung Galaxy S8 Active-val, Cat S61-gyel és ehhez hasonló telefonokkal kellett volna összevetni (nem beszélve arról, hogy a Moto Z2 Force nem vízálló, így bizonyos helyzetben sokkal sérülékenyebb, mint a riválisai).

A lista maradéka már sokkal érdekesebb, pláne, hogy az első és az utolsó helyen is egy iPhone végzett:

A Tom's Guide tesztje szerint a legkeményebb csúcstelefon az iPhone X,

igaz, éppen csak egy orrhossznyival előzve a Samsung és az LG jelenlegi csúcskészülékét.

Az Apple azért nem lehet felhőtlenül elégedett, hiszen az egész brancsból messze az iPhone SE bizonyult a legtörékenyebbnek, ami úgy tűnik, nem csak a dizájnban követi az iPhone 5 hagyományait.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés