És nem csak, hogy itt van, de annyira menő, hogy az Apple alapítója személyesen gratulált hozzá.

Az óra neve egész pontosan Apple II Watch, és nem azért kerültek középre a számok, hogy érdekesebb legyen a név, hanem mert konkrétan az Apple legendás számítógépéről, az 1977-ben bemutatott Apple II-ről mintázták.

A hihetetlenül aprólékosan kidolgozott kütyüben minden stimmel, még a monokróm kijelző is a helyén van, sőt, miniatűr floppy lemezeket is lehet bele tenni. Okosnak mondjuk annyira nem okos, mert az időt ugyan mutatja, de a többi program, mint az időjárás-előrejelzés vagy a fitneszalkalmazás igazából csak poén, amit az Aleator77 nicknevű készítő az Apple okosórjának kifigurázásaként rakott bele.

Hogy megérte a ráfordított időt, az viszont biztos, mert miután az óra tervei kikerültek az Instructablesre (ami alapján akár te is összerakhatod magadnak a saját Apple II Watch-odat), az eredeti Apple II számítógép tervezőzsenije, Steve Wozniak kiszúrta a projektet, és regisztrált az oldalra, csak hogy személyesen is gratulálhasson a remekbe szabott kütyühöz.

Ez egészen hihetetlen, és nagy jelentőségű az itt alkotó közösségnek. Inkább ezt venném meg, mint az Apple Watch-t, és hordanám is. Jól mutatna a nixie karórám mellett.

- írta Woz, mármint ha tényleg ő van a nick mögött.

(Forrás: Mashable)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés