Izgalmas vasárnapnak nézünk elébe, hiszen a Samsung Galaxy S7 mellett ugyanezen a napon érkezik az LG csúcsmobilja is. A G5 egyik legérdekesebb újítása a "magic slot" névre keresztelt csatlakozó, amiről egy kiszivárgott képnek és a pletykálnak köszönhetően már nagyjából tudjuk, hogy mire fog szolgálni.

Röviden: leginkább a telefon fotós és zenei képességeit hivatott megboostolni, bár nem kizárt, hogy az LG később további felcsatolható kiegészítőket is kiad majd a telefonhoz.

A kínából kiszivárgott képen a fotós kiegészítő doboza látható, ami az 1100 mAh-os pótakksi mellett olyan fizikai gombokat ad a telefonnak, mint a zoomolás, a vaku vagy a záridő állítása. Ez nagyon jó hír azoknak, akik szeretnének igazán jó képeket csinálni a telefonjukkal, ugyanis a manuális beállítások terén már az LG G4 is kiemelkedett a mezőnyből, de az érintőképernyőn állítgatni a fehéregyensúlyt meg az ISO-értéket azért elég macerás dolog volt.

A másik kiegészítőről egyelőre csak pletykák vannak, de állítólag egy audio eszközre kell számítani, és elég jó jel, hogy az LG állítólag a Bang&Olufsennel dolgozott együtt rajta.

A G5-nek egyébként nem a magic slot lesz az egyetlen érdekessége, hiszen a telefon megörökli például az ősszel bemutatott V10 dupla kijelzős megoldását is, így a legfontosabb információkat a főképernyő bekapcsolása nélkül is láthatjuk, minimális akksi használat mellett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni