Nemrég még csak suttogtak róla, most viszont már biztos, hogy az elmúlt évek legőrültebb technológiai újdonsága hamarosan megvásárolható lesz.

Az LG feltekerhető tévéjéről van szó, aminek végleges változatát a Las Vegasban zajló CES szórakoztatóelektronikai-kiállításon mutatta be a dél-koreai gyártó.

A TV R technikailag nem sokban különbözik a tavaly bemutatott prototípustól: egy 65 colos OLED panel van benne, ami az LG szerint megegyezik a hagyományos tévéikben található kijelzővel, vagyis ugyanolyan kitűnő képminőséget biztosít. Ennek érdekében a tévé természetesen 4K-s felbontású és támogatja szinte a létező összes HDR szabványt.

Újdonság, hogy a tévé hangirányítással is vezérelhető, amihez az Alexa mellett - tévék között elsőként - a Sirit is használhatjuk. Úgy tűnik, hogy az LG elég szorosan együttműködött az Apple-lel, ugyanis a személyi asszisztensük integrációja mellett megkaparintották az AirPlay-funkciót is, ami a TV R-nél Apple TV nélkül is működik.

A tévé három különböző módban használható: Full View-ban az egész képernyő látszik, viszont ha csak a képernyő egy kisebb szeletére lenne szükségünk, akkor ere is van lehetőségünk a Line View-val, amellyel a kijelző tetején csekkolhatjuk az időjárást, a híreket stb. Ezen kívül a TV R-t használhatjuk teljesen feltekerve, azaz Zero Mode-ban is, amiben a kijelző ugyan nem látszik, de zenét például így is hallgathatunk a hangszórókon.

A TV R-ről egyelőre annyi biztos, hogy még valamikor idén boltokba kerül, az áráról viszont a Gizmodónak is csak annyit sikerült kiderítenie, hogy drágább lesz, mint az LG legdrágább 8K-s tévéje. Ezzel nem vagyunk sokkal beljebb, hiszen azt látatlanban is megmondtuk volna, hogy egy ilyen tévé ára kétmillió forint felett kezdődik - hogy mennyivel, az hamarosan kiderül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés