A tudatos álmodás kevesek kiváltsága volt eddig, de most itt a Lucid Dreamer, amit a készítői szerint elég a homlokodra rögzíteni lefekvés előtt, és máris úgy garázdálkodhatsz az álmaidban, mintha egy videojátékot játszanál.

Persze lehet, hogy elsőre kicsit túlságosan is tudatodnál leszel, hiszen elég nehéz lehet egy dobozzal a homlokodon aludni, de még mindig könnyebb, mint hosszú hónapok vagy évek alatt elsajátítani azt a technikát, ami a tudatos álmodáshoz kell.

A kis doboz egy EEG-vel méri, hogy mikor éred el a REM-fázist (vagyis az álom-fázist), majd hangokkal, fényekkel és tACS-szal stimulálja az agyadat. Utóbbi a transzkraniális váltóáram stimulációnak a rövidítése, amely alacsony erősségű árammal stimulálja az agyat, és többek között a Parkinson-kór kezelésénél is sikerrel alkalmazták.

Mivel a Lucid Dreamer kickstarteres projekt, ezért elképzelhető, hogy örökre csak egy álom marad, mindenesetre a projekt villámgyorsan, mindössze néhány nap alatt elérte a kitűzött célt, és ha sietsz, akkor most még 297 euróért, vagyis kábé 90 ezer forintért lecsaphatsz az utolsó early bird-példányok egyikére. Végül is olcsóbb, mint egy új Xbox.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve