Világszerte több mint egymillióan pályáztak a 10 ezer dolláros fődíjra.

Egy magyar amatőr fotós, Tompa Attila nyerte a világ egyik legnagyobb mobilfotós versenyét. A Huawei szervezésében lebonyolított verseny főnyereménye 10 ezer dollár volt. Tompa Attila Generációk című alkotása toronymagasan nyerte a megmérettetést. Íme, a győztes fotó:

Világszerte több mint egymillióan pályáztak a fődíjra, a verseny témája a Better Together (Együtt lenni öröm) volt, a szervezők a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utaltak.

A beérkezett képeket neves szakértőkből álló zsűri bírálta el: Reuben Krabbe, a kanadai extrémsport-fotós, Karen Smith, az Egyesült Királyság neves művészeti kritikusa, Olivier Chiabodo francia rádió- és tévéproducer. Szintén a zsűrit erősítette a Shanghai Photography Center alapítója, a Pulitzer-díjas fotós, Liu Heung Shing, valamint a NEXT-IMAGE Awards 2020 egyik fődíjasa, Lin Haiyin is.

Ez is érdekelhet:

Így nézhet ki az új olcsó iPhone

Külsejében az iPhone 8 és az XR szerelemgyereke, de belül azért vadabb náluk.

Magyar tudósok történetét juttatják el a Holdra

Idén nyáron indulhat a Holdra a Peregrine űrszonda, amely a tudományos kutatóeszközök mellett egy különleges küldeményt is magával visz, a budapesti székhelyű Puli Space Technologies fémből készült úgynevezett Téridő plakettjét, amelyen hat magyar tudós története olvasható.

(Kiemelt kép: Huawei NEXT-IMAGE Awards 2021)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni