Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián.

A Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán azt írta: a kilenc versenyzőből négyen (Mátéfy Ádám, Ludányi Levente, Tordai Tegze, Varga Vázsony) ezüstérmet, hárman (Mendei Barna, Simon Tamás, Takács Dóra) bronzérmet, ketten pedig (Kertész Balázs, Kozák András) dicséretet kaptak.

A csapatversenyben nemzetközi csapatokat alkottak, és az első helyezett csapatban is volt egy magyar diák: Mátéfy Ádám.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban.

Ez is érdekelhet:

(forrás: Tudományos Olimpikonok)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve