A kutyák is képesek „mentális időutazásra”, azaz olyan múltbeli eseményekre is képesek emlékezni, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni azokat – igazolták innovatív kísérleteikkel az ELTE és az MTA tudósai.

A Current Biology című rangos tudományos folyóirat aktuális számában megjelent tanulmányuk szerint a kutyák olyan összetett eseményeket is képesek felidézni, mint például az egyszerűbb emberi cselekvések.

„Ezt epizodikus memóriának nevezzük, aminek tanulmányozása az állatokban rendkívül nehéz a verbális kommunikáció hiánya miatt. Nem kérdezhetjük meg váratlanul egy kutyától, hogy emlékszik arra, amit ma reggel séta közben látott. Ezért egy új módszert kellett kidolgoznunk, hogy értelmezhessük a kutyák válaszait az ilyen kérdésekre" – nyilatkozta Claudia Fugazza, a kutatás vezetője.

Első lépésként a kísérletben a gazdik kiképezték a résztvevő 17 családi kutyát a csináld utánam! módszerre. A kiképzés alatt a kutyák megtanulták, hogy a csináld! vezényszóra utánozzák az előzőleg megfigyelt, gazdájuk által bemutatott feladatsort, például a felugrást a levegőbe vagy egy esernyő megérintését.

„Azok a kutyák, amelyeket ezzel a módszerrel tanítottak be, képesek 24 óra múlva is utánozni az ember által bemutatott cselekvést. Ha így, késleltetve adjuk ki a csináld! vezényszót, az olyan, mintha azt kérdeznénk tőlük: Emlékszel, hogy a gazdi mit csinált korábban?” – tette hozzá Fugazza.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, a kutyák vajon képesek-e olyan múltbeli események felidézésére, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni ezeket. A kérdés tesztelése végett a kutyákat a továbbiakban arra szoktatták, hogy a gazda által bemutatott viselkedéstől függetlenül mindig lefekvés lesz a feladatuk a korábban megszokott utánzás helyett. Ezt a tréninget addig folytatták, amíg a kutyák már maguktól lefeküdtek a gazda akcióját követően. A kritikus tesztben a demonstrációt követően a kutyák váratlanul újra a csináld! vezényszót kapták, amire nem számíthattak.

„Ha a kutyák képesek utánozni az ember viselkedését akkor is, ha nem számítanak ilyen feladatra, akkor ez azt bizonyítja, hogy képesek epizodikus jellegű memóriájukat használni múltbeli cselekvések felidézésére”

– hangsúlyozta Pogány Ákos etológus, a tanulmány társszerzője. A kutatók eredményei az epizodikus jellegű memória használatát támasztották alá, így elsőként adtak kísérleti bizonyítékot arra, hogy a kutyák képesek emberi társuk múltbeli akciójára emlékezni, és azt szükség esetén felidézni.

Ez is érdekelhet:

{Emberi nyelvre fordítja a macskád nyávogását egy új alkalmazás | Az online férfimagazin (player.hu)}

(forrás: MTI, Cell, Current Biology)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés