Már öt éve annak, hogy a NASA a Marsra küldte a Curiosityt. A közel egytonnás marsjárónál nagyobb mobil kutatóeszköz még nem járt a vörös bolygón, ahol 2012 augusztusa óta közel 17 kilométert tett meg, és közben pár százezer fotót is továbbított az amerikai űrhivatalnak.

A Curiosity ezúttal ismét megmutatta, hogy miképpen is nyugszik le a nap a vörös bolygón. A jelenség egyébként földi szemmel nézve eléggé rendhagyó: ugyanis nálunk nappal az ég kék színű, napkelte és naplemente során pedig többnyire vörösben és narancssárgában pompázik – ez meg a Marson nagyjából pont fordítva van. De azért nem egészen.

Ez a nemrég készült fotó a marsi naplementéről

A fény mint fiziológiai érzet

Kezdjük azzal, hogy amit mi színnek érzékelünk, az valójában rezgés – másképpen megfogva: hullámhossz –, és egy objektum színe mindig attól függ, hogy milyen hullámhosszú fény verődik róla vissza. A Napból érkező fehér fény – amely a szivárvány minden színét tartalmazza az ibolyától a vörösig – amint a Föld légkörébe ér, hullámhosszától függően jobban vagy kevésbé szétszóródik a légkör szemcséin (gázmolekulák, pára, por).

Az elektromágneses spektrum 380 és 750 nm közötti hullámhosszú sugarai az emberi szem számára is láthatók

A kék fény a vörösnél sokkal jobban szóródik, mert rövid hullámhossza miatt többet ütközhet a légkör molekuláival – így míg a kék fény szinte minden irányból érkezhet a szemünkbe (ezáltal kékre festve az égboltot), a vörös hosszabb hullámhossza miatt kevesebb akadályba ütközik, s szinte „egyenesen” jut el hozzánk. Annak, hogy az ég valójában miért nem a látható legkisebb hullámhosszú színben, az ibolyában pompázik, szintén sajátos okai vannak.

Napkeltekor és napnyugtakor változik a helyzet

Napkeltekor és napnyugtakor viszont a fény kis szögön át lép be az atmoszférába, és nagy távolságot tesz meg, mielőtt a szemünkhöz érne – így jóformán el sem éri a látómezőnket. Így az égbolt többnyire vöröses–narancssárga színben pompázik, persze mindez függ még a levegő szennyezettségétől és páratartalmától is – lásd: Mie-szórás.

Marsi naplemente 2015-ből

Más légkör, más naplemente

A Mars légköre viszont más szerkezetű: ritkább, aminek következtében kevesebb fény tud szóródni, ugyanakkor vasoxidot tartalmazó porban gazdag, ami miatt az égboltnak a felszínről vörös színe van nappal. Napfelkelte és naplemente során ugyanakkor a látvány megváltozik: ekkor már a központi csillagunk fénye egészen gyengévé válik, így a levegőben található szemcsék mérete, és nem pedig a színe kezd meghatározóvá válni. Azaz a fényvisszaverődés helyett a fényszóródás hatásmechanizmusa válik dominánssá: mivel ezek a szemcsék is remekül szórják a kék fényt, a Nap közvetlen környezte kékes színűvé válik, míg az égbolt távolabbi része továbbra is vöröses-rózsaszínes árnyalatban pompázik. Egészen csodálatos lehet, egy napon talán mi, emberek, személyesen is átélhetjük – mondjuk egy hideg sör társaságában:

A Budweiser tényleg komolyan gondolja, hogy sört főzne a Marson

Most bebizonyították, hogy nem a levegőbe beszélnek.

(forrás: IFL Science, NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában