A kutatók rendellenes eredményre jutottak a bolygónk magjának vizsgálata során.

A Kínai Tudományos Akadémia fizikusa, Jü He és kollégái érdekes, kissé rendellenes eredményre jutottak, amikor a Föld egyik legrégebb óta fennálló rejtélyére keresték a választ, vagyis arra, hogy milyen is bolygónk belső szerkezetének – különösen a magjának – az összetétele. Mivel még mindig lehetetlen lefúrni olyan mélységekig, ezért a számítógépet hívták segítségül, hogy az ott uralkodó (5 000-7 000 Celsius-fokos) extrém hőmérsékletet és (330-360 GPa-os) pokoli nyomását szimulálják. A kutatóknak azt sikerült megállapítaniuk, hogy a hidrogén, az oxigén és a szén a belső magban található vasban szuperionos állapotba alakul át, ami arra utal, hogy

a Föld belső magja szuperionikus állapotban van, ami nem is szilárd, de nem is folyékony állapot, hanem valahol a kettő között van.

A kutatók szerint ez igencsak rendellenes, korábban ugyanis úgy tartották, hogy a külső mag folyékony, míg a belső mag szilárd halmazállapotú – igaz, az elmúlt időszakban már kezdett megborulni ez az elmélet, a mostani eredmények pedig összevágnak a korábbi szeizmológiai megfigyelésekkel, amelyek szerint a régió az eddigi feltételezésekkel szemben lágyabb (és örvénylik).

Megjegyeznénk, hogy ez a szuperionikus állapot nem egyedülálló a Naprendszerben, a Neptunusz és az Uránusz esetében is ilyenféle magot sejtenek.

(Forrás: Futurism, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Földönkívüli technológia csapódhatott a Csendes-óceánba

Az biztos, hogy a Naprendszerünkön túlról érkezett.

Arcpirítóan kamu videó tartja lázban az internet népét

Nem mindenki szerint kamu ez a nyilvánvalóan fake videó.

Egészen másképp néz ki a napfogyatkozás a Marson, mint a Földön

Az biztos, hogy nem ilyen kép ugrik be, ha napfogyatkozásra gondolunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés