Az iOS 26 egyszerre hozott látványos dizájnváltást és hasznos funkciókat, előbbi azonban nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.
Hétfő este, szeptember 15-én hivatalosan is megjelent az iOS 26, amit az Apple az elmúlt évek legnagyobb frissítéseként harangozott be. És nem is túloztak.
A legszembetűnőbb változás a teljesen új dizájn, amit a cég Liquid Glass (folyékony üveg) fantázianéven vezetett be. Ez áttetsző, üvegszerű megjelenést ad a kezdőképernyőnek, zárképernyőnek és az ikonoknak, új köntöst kaptak az animációk és a vezérlőelemek is. Sőt, még az értesítések is üvegbuborékokban jelennek meg, ami kétségtelenül látványos, de néha kevésbé praktikus, vagy úgy is mondhatjuk, hogy zavaró, mivel nehezen olvasható a megjelenített szöveg.
Röviden: az új dizájn mintha üveggé változtatná a képernyőt.
Az biztos, hogy a testreszabhatóság soha nem volt még ilyen széles körű, többek között áttetsző vagy színezett ikonok közül is választhatunk, a zárképernyőn már szabadon átméretezhetjük az órát, és még számos egyéb módosítást hajthatunk végre a beállításoknál.
Az Apple több régi alkalmazást is újratervezett, köztük a Kamerát, a Fotókat és a Safarit – mindegyik letisztultabb felhasználói felületet kapott. A FaceTime-ot, az Üzeneteket és a Telefon appot is modern külsővel ruházták fel, plusz új funkciókkal egészültek ki, például megérkezett az élő fordítás, az Üzenetekben pedig már szavazásokat hozhatunk létre, sőt a beszélgetések hátterét is módosíthatjuk.
A Telefon alkalmazás különösen sokat fejlődött, kapott például egy nagyon hasznos funkciót: már képes helyettünk várakozni ügyfélszolgálati hívásoknál, majd figyelmeztet, ha valaki fogadta a hívást a túloldalon.
Egy okos spamszűrő is érkezett, a Hívásszűrő, ami mesterséges intelligenciával ellenőrzi az ismeretlen számról érkező hívót, és csak akkor kapcsolja tovább, ha az megugrotta az MI kérdéseit – ez a kissé ijesztőnek tűnő funkció opcionális, és akkor működik, ha angol nyelvre állítottuk a készülékünket.
A frissítés két teljesen új alkalmazást is hozott: a főként a PDF-ek kezelésére és dokumentumok szkennelésére szolgáló Megtekintőt, valamint a Játékok appot, ami egy helyre gyűjti minden mobilos játékunkat – ez utóbbi lehetőséget ad arra is, hogy közösen játsszunk barátainkkal, vagy böngésszük az Apple Arcade kínálatát.
Érkezett egy új, gyerekvédelmi funkció, a Communication Limits, amivel a szülők pontosan meghatározhatják, hogy gyermekük kikkel kommunikálhat hívásban, üzenetben vagy FaceTime-on.
A támogatott iPhone-ok:
- iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max
- iPhone 12, iPhone 12 Mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max
- iPhone 13, iPhone 13 Mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max
- iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max
- iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max
- iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro, iPhone 16 Pro Max
- iPhone SE (2. és 3. generáció)
- iPhone 16e
- iPhone 17, iPhone Air, iPhone 17 Pro, iPhone 17 Pro Max
(Fotó: Apple, nyitókép: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
