A rengeteg pletyka után végre megmutatta az Apple, mire fognak milliók ugrani, ha táblagépről van szó. Íme, a konkrét specifikációk és képek az új iPad-ről.

Hetek óta másról sem lehet hallani, mint a FullHD-t megszégyenítő felbontású kijelzőről, az erősebb, négymagos processzorról, még vékonyabb kialakításról, hosszabb akkuidőről és a negyedik generációs (LTE) mobilhálózatok támogatásáról. Ma viszont minden kiderült, hiszen nemrég fejeződött be az Apple iPad beharangozója, ahol mindent megtudtunk. Elsőként némi áttekintés az utóbbi évekről, eredményekről. Az Apple eddig 315 millió iOS eszközt értékesített, legyen az a különböző iPhone verziók, a tabletek és természetesen a különböző iPod zenelejátszók, ami hihetetlenül impozáns adat, pláne hogy ezen eladási szám közel felét a 2011-es évben produkálták és ezek a nem PC-s eszközök adták a cég tavalyi éves bevételeinek 76%-át, ami érthetővé teszi mennyire fontos üzlet ez az Apple számára. Az Apple alkalmazásboltjából jelenleg közel 600 ezer applikáció tölthető le, de a virtuális bolt mellett a 362 Apple Store-ban is 110 millióan vendégeskedtek, illetve az aránylag frissnek számító iCloud, felhőalapú szolgáltatásukat is közel ennyien (100 millió) használják. Az új iPad-el egyidőben jelentette be a cég az iOS legfrissebb, 5.1-es verzióját és a ráncfelvarrott Apple TV-t is, ami mostantól ugyanúgy 99 dolláros áron, de immár FullHD felbontásban képes szórakoztatni minket és megkapta az iCloud kompatibilitást is. Ám jöjjön, amiért itt vagy kedves olvasó.

A találgatások ideje lejárt, a hivatalos bejelentés után nem sokkal íme, a konkrétumok. Az iPad 3 a kétmagos A5-ös chip frissített változatát kapja (A5X néven), négymagos grafikus gyorsítóval, melyet a bemutatón komoly játékokkal demóztak. A Retina Display kijelző bődületes 2048x1536 pixeles felbontást kapott és a kamera is fejlődött. Egyrészt az öt megapixeles hátoldali kamera egy öt tagból álló lencsével gazdagodott, másrészt az iPad 3 tulajdonosok mostantól FullHD videókat is rögzíthetnek ezen kamerával. Az LTE hálózatokon is üzemelő új almás tablet mostantól Wi-Fi hotspotként is használható, így a szupergyors mobilinternetet (az LTE modellek esetében) bárkivel, bárhol megoszthatjuk, ráadásul a megnövelt felbontású kijelző, az izmosabb grafikus mag és az LTE támogatás nem ment az akkuidő rovására, hiszen pontosan annyit bír az új táblagép, mint elődje (LTE hálózaton 9 óra).

A feketében és fehérben is megvásárolható tablet fizikailag nem sokat változott az új jövevény az iPad2-höz képest, mind vékonyság, mind pedig súly tekintetében ikertestvérek a bátyóval, bár alig érezhetően meghízott vastagságra (9.4 mm) a hármas, hiszen nagyobb akku szükségeltetik az új technológiákhoz, ám úgy néz ki az Apple mérnökei jó munkát végeztek és minden befért a régi dobozba. És jöjjön a lényeg, vagyis az ár: a legkisebb Wi-Fi-s 16GB-os verzió 499 dollárt kóstál, míg a 32, illetve 64GB-os verziók 100-100 dollárral (32GB 599 USD, 64GB 699 USD) lesznek drágábbak, az új LTE-s modellek pedig rendre 130 dollárral vastagabbak a Wi-Fi-s verzióknál (16GB – 629 USD, 32GB – 729 USD, 64GB - 829 USD).  Jó hír azonban, hogy az iPad2 is a boltokban marad, természetesen vékonyabb árcédulával, így a 16GB-os Wi-Fi-s iPad 2 399 dollár lesz, míg a 3G-s verzióért 529 amerikai zöldhasút kell a boltban hagynunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés